Jegyzet: Megmutatni magunkat

Szerintem nincs olyan ember, aki ne lenne valamilyen formában büszke a szülő- vagy lakóhelyére. Ez miránk, szabolcsiakra talán még jobban igaz. Dankó Mihály jegyzete.Ragaszkodásunk a homokhoz, a szélhez, a harangszóhoz, az elődeink teremtette értékekhez szerintem érhető is. Hisz nem könnyű itt az élet, de itt vagyunk otthon. S ami még fontos, a tisztaszívű vendégszeretetünk is messze földön híres. Magam is jó érzéssel sétálok végig a vendéggel a városon. Bármennyire divat mostanában keseregni, búnak hajtani a fejünket, van mit megmutatni, van mire büszkének lenni!

Persze, hogy minderről más is tudjon, el kell vinni a hírünket.

Ma, amikor annyi minden közül választhat az utazó – óceán, tenger, Balaton, a hegyek –, a világ itt van a tenyerünkben. Mert, ha van pénze a turistának, nincsenek távolságok, nincsenek elérhetetlen célok. Szerintem nekünk nem is a Távol-Kelettel kell versenyeznünk. Mi a csendet, az egyszerűséget, a nyugalmat, a „kétkezű” szépséget kínáljuk. Az elvárható kényelem és „luxus” mellett pont azokat az érzéseket tudjuk visszacsalni az idegenek szívébe, amit már elfelejtettek, vagy gépies világunk kitörölt belőlük.

Azok a látnivalók szintén vonzóak, amelyek országszerte ismertek: a Sóstó, az állatpark, a múzeumfalu, s ha Nyíregyházáról kilépünk: a Tisza, a Túr, Nyírbátor, Szatmárcseke vagy Tákos (és még sorolhatnám) rejtett kincsei felfedik magukat.

Hányszor hallom: „Ezt nem gondoltam volna, ilyen csodát, itt a végeken!” Igen, csoda, csak fel kell fedezni. Ehhez a mi feladatunk: a lehetőségeket kihasználva felhívni magunkra a figyelmet!

- Dankó Mihály -