PR cikk

2020.08.06. 23:25

Évekig hathat a turizmusra a koronavírus járvány

Utazni vagy nem utazni? Az elkövetkezendő hónapok, de talán évek meghatározó kérdése lesz ez, ami mindenki számára – még a legszkeptikusabbaknak is – okoz majd fejtörést, sőt, lehet álmatlan éjjeleket is. Mert a koronavírus járvány körül kialakult helyzet utazásainkra és ezzel együtt a globális turizmusra is nagy hatással lesz.

Ameddig az árak csökkenése és a határok megszűnése odáig vezetett, hogy egyik napról a másikra is nyakunkba vehettük még félévvel ezelőtt a világot, nagyon tervezgetések nélkül, addig előreláthatóan a jövőben már csak hosszas mérlegelés, informálódás után döntünk majd csak úgy, hogy nekiindulunk akár egy nyaralásnak. Mérlegelünk, hogy mennyire biztonságos az adott ország, térség, oda mivel, miképp jutunk el, milyen körülmények közé érkezünk és még n plusz 1 kérdésen rágjuk át magunkat jó alaposan mielőtt utazásra adjuk a fejünket,

Egyik percről a másikra bukott egy nagyot a turizmus

Túlzás nélkül állíthatjuk, az elmúlt évtized legdiamikusabban fejlődő szektora, a legtöbb potenciát magában rejtő területe a turizmusé volt. Aztán ez egyik napról a másikra változott meg a koronavírus megjelenésével, és valószínű akkora sebeket is szerzet a szektor, olyannyira átalakult, hogy ez az elkövetkezendő, minimum 2-5 évben még érződni fog kisebb vagy nagyobb mértékben.

És ehhez a megváltozott helyzethez a turisták mellett a szektor szereplőinek is maximálisan alkalmazkodniuk kell. Bár még sok mindent nem lehet tudni a határátlépések, korlátozások kapcsán, és szinte percről percre változnak az országok, kontinensek veszélyeztetettségi besorolásai, az enyhítések bevezetésével sem biztos, hogy ugyanannyian fognak utazás mellett dönteni, mint eddig. Az okokat most nem kívánjuk felsorolni, hiszen ott vannak az anyagi és egészségügyi tényezők is, amik biztosan közrejátszanak majd.

Visszatérhet még az utazási kedv?

Vissza, de azt nagyon nehéz előre látni, hogy ez mikor fog bekövetkezni. egyelőre úgy tűnik hogy a hazai turizmus hosszú távon kisebbet bukhat, mint a nemzetközi turizmus. Ennek oka a koronavírusjárvány eddigi jó kezelése. A Balaton lehet alternatívája a tengerpartnak, a kastélyszállodák a Loire menti kastélyoknak, a belföldi túrautak az Alpoknak. De mindez csak addig lehetőség, amíg a járvány idehaza jobban kordában van tartva, mint nemzetközi szinten.

Hosszú távú jóslatokba mindenki fél bocsátkozni, azonban a Turisztikai Világtanács (WTTC, World Travel and Tourism Council) becslése szerint 2020-ban legalább havi három utazás eshet ki egy átlagos család életéből – gondoljuk csak a nyaraló szezonra –, de ha el is múlnak valamelyest a vírussal kapcsolatos félelmek, az eddig tapasztalatok alapján majdnem egy évre lehet szüksége a szektornak a teljes felépüléshez. Ezt nagyban befolyásolja majd, hogy mennyi és milyen mértékű korlátozások várnak ránk a jövőben, illetve az is közrejátszik majd, hogy lesz-e második hulláma a vírusnak, amiről bár már szó van, semmi konkrétumot nem lehet róla tudni.

 

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!