boon-sportoldal

2010.10.25. 10:40

Ismét varázsolt Márió

<p>Ózd - A régi időket idézte az a szabadrúgás. Máriási Zsolt úgy helyezte a labdát a bal felső sarokba, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lett volna.</p>

Mindez az Ózdi FC – Vasas tartalék NB III-as bajnoki mérkőzésen történt. A fekete-fehérek edzője legutóbb Hevesen becserélte magát, de a múlt hétvégén először fordult elő, hogy kezdőként számított saját magára.
A húzás bejött. A 43 éves, volt válogatott labdarúgó góljával szereztek vezetést az ózdiak, és mint később kiderült: ez a mozdulat egy pont megszerzéséhez volt elegendő. Az ÓFC helyzetén ugyan ez nem sokat javított a Mátra csoportban, de ez a mozdulat mindenképpen üde színfoltja volt az egyébként gyenge színvonalú mérkőzésnek.

Tudta, mit kell tenni

- Nem állt szándékomban a pályáról irányítani az együttest, de úgy éreztem, hogy a jelenlegi helyeztünkben tenni kell valamit – fogalmazott a korábbi ötszörös válogatott futballista. – Be kell valljam, az NB III tempója már nem nekem való, a futást közel sem bírom annyira, mint régen. A szabadrúgás? 18 méterre volt, szembe a kapuval. Tudtam, mit kell csinálni, hiszen régen ez volt a foglalkozásom…
Máriási Zsolt szerint egyáltalán nem ez jelentheti a jövőt. Mármint, hogy folyamatosan a pályán lássák a szurkolók. Nincs kizárva, hogy máskor is előfordul, hogy az ÓFC összeállításában találkoznak majd a nevével, de annak örülne a legjobban, ha a fiatalok olyan teljesítményt nyújtanának, hogy ne kelljen a beállásán gondolkodnia. Bár, ha még mindig ilyen szabadrúgásokra képes, akkor az ózdi drukkerek aligha bánják, ha a következő mérkőzéseken is találkoznak vele a zöld gyepen. 
- ME -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!