Ország-világ

2021.04.09. 15:02

Szijjártó: Magyarország az egyik legfontosabb gazdasági partnerének tekinti Romániát

Hazánk abban érdekelt, hogy a két ország együttműködése erősödjön – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a budapesti magyar-román üzleti fórum megnyitóján.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaságpolitika az alacsony adókulcsokra épít, a társasági adó itt a legkisebb Európában, és befektetői szempontból a személyi jövedelemadó is versenyképesnek számít.

Ehhez illeszkedik a kormány válságkezelési stratégiája is, amely a szociális alapú pénzosztás helyett a beruházásokra összpontosítja a forrásokat. Magyarország ennek köszönhetően nem egyszerűen csak kezelte, hanem megelőzte a tömeges munkanélküliséget

- tette hozzá.

Az állami támogatásokból 1434 vállalat részesült, cserébe összesen 1676 milliárd forint beruházást és 270 ezer munkahely megmentését vállalták. A kedvezményezettek között 4 román tulajdonú cég is kapott 2,7 millió euró állami hozzájárulást – ismertette a miniszter.

A kormány a magyar vállalatok romániai tőkekihelyezéseit is ösztönzi, az Eximbank pedig 440 millió eurós hitelkerettel segíti a magyar-román vállalati együttműködéseket. A visszajelzések alapján a belföldi cégek az egyik legígéretesebb befektetési célpontnak Romániát tekintik – tette hozzá a miniszter a fórumon, amelyen 80 magyar és 66 román cég képviseltette magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!