Önkéntes munka

2024.07.12. 08:00

Pótnagymamák segítik a kisgyerekes családokat

A kisgyermekes anyák sok esetben bűntudattal kísérve tudnak csak időt teremteni önmaguknak, úgy érzik, hogy sosem érnek a feladataik végére. Ehhez társul az egész napos felnőtt társaság nélküli lét. Már Miskolcon is lehetőség van hasonló helyzetek áthidalására önkéntes segítők, pótnagymamák segítségével.

Gárdonyi Edina

Különleges a kapcsolat a nagymama és unokája között

Forrás: Shutterstock

Fotó: Maria Sbytova

Az Otthon Segítünk Alapítványt az a szülői elhatározás hívta létre, hogy baráti segítséget nyújtsanak a kisgyermekes családoknak. A családok gyakran szembesülnek a bizonytalanság, a tanácstalanság érzésével, különösen olyan családok esetében, akiknek rokonaik ritkán tudnak csak segíteni. A családsegítő önkéntesek saját szülői tapasztalataik megosztásával, segítő jelenlétükkel támogatják a családokat. Megerősíteni igyekeznek a családot, nem helyettük végzik a feladatokat, hanem velük együtt.

Nem csak segítséget, barátot kapnak

Gondolataimba mélyedve toltam a babakocsit hazafelé, miután két nagyobb gyermekemet elvittem az óvodába és az iskolába. Nyomasztott az otthonunkban lassan uralkodóvá váló rendetlenség. Mindig csodáltam és irigyeltem azokat, akikhez bármikor be lehet menni, és szuper rend és tisztaság fogad. Én sajnos nem ebbe a csoportba tartozom

 – olvasható az alapítvány honlapján egy édesanya beszámolója. 

Hetekig tépelődtem, próbáltam magamat utolérni a házimunkában, mígnem egy nap betelt a pohár. Félretettem a büszkeségemet és telefonáltam. Kicsikém hamar összebarátkozott vele, nem tudom, mitől féltem. Beszélgettünk mindenről, ami csak eszünkbe jutott. Nem sajnáltam rá az időt, mert tovább tart elolvasnom azt, amit ő néhány perc alatt elmesélt. Közben pedig kérdezte, hogy mit segítsen. Végül kiegyeztünk abban, hogy meghámozza az ebédhez a zöldségeket. Most már büszkén mesélek ismerőseimnek az Otthon Segítünk Alapítványról, és biztatom őket, hogy bátran kérjenek segítséget, mert én nemcsak segítséget kaptam, hanem egy új barátot is. 

Azok tudnak jól segíteni, akik hasonló módon élnek

A családsegítő önkéntesek 20 órás közösségi önkéntes felkészítésen vesznek részt, majd ezt követően egy 20-30 órás workshopon a helyi koordinátorral, ahol elsajátítják azokat az eszközöket és elveket, amik segítenek abban, hogy a családok valódi erőforrásként támaszkodhassanak rájuk, és átmeneti nehézségeikre megoldást találjanak. 

Az alapítvány 2012 óta Miskolcon is segítséget nyújt. A helyi koordinátor, Oláhné Lajtos Julianna a boon.hu kérdésére elmondta, hogy jelenleg Miskolcon 27 segítő önkéntes van. A leendő önkénteseket mindig meglátogatja az otthonukban.

Erre azért van szükség, hogy tudjam kit, kivel fogok párosítani, mikor segíteni mennek. Azok tudnak jól segíteni, akik hasonló módon élnek. Ha valaki szeretne segítő lenni, az első kérdésem hozzá, hogy van-e gyermeke, gyermeknevelési tapasztalata. A látogatás azért is fontos, hogy egy idegennek tud-e bizalmat adni, beengedi-e a lakásába. Amikor ő megy majd egy családhoz, az a család ugyanezt fogja érezni. 

Nem bébiszitterek, segítők

Olyan családok kérhetik a segítségünket, ahol legalább egy iskolás kor alatti gyermeket nevelnek. Megállapodásban rögzítjük, hogy mennyi ideig lesz a segítő a család mellett, ez általában három hónap. Hosszabbítani lehet, de maximum egy évig maradhat a segítő egy család mellett

 – tájékoztatott a koordinátor. Kiemelte, hogy nem bébiszittererek, egyedül nem maradnak a gyerekekkel.

Hetente egy alkalommal két-három órát tudnak a segítők együtt lenni egy családdal. Nem átvesszük a nagyszülő szerepét, csak segítjük őket. A mai világban a nagyszülők általában dolgoznak és nehezen tudnak részt venni a fiatal családok életében. Ezt a hiányt tudják áthidalni az önkénteseink.

Gyakorlati segítséget nyújtanak

Az önkéntesek gyakorlati segítséget nyújtanak: közös játék, közös házimunka, hivatalos ügyek közös intézése, közös séta.

Kísértünk már édesanyát futópályára, orvoshoz, ügyintézőhöz. Amíg ő intézi a dolgát, mi vigyázunk a gyermekre. Nagyon sok mindennapi szituáció van, amikor kellene még egy ember, de az apuka dolgozik, a nagyszülők dolgoznak, egyedül van otthon az anyuka a kisgyerekkel. Egyedül lenni mentálisan is megterhelő tud lenni, társaságot is nyújtunk az édesanyáknak. 

Közös játék, beszélgetés, főzés

Az anyukáknak van olyan igényük, hogy több dolgot meg szeretnének tanulni az idősebb asszonyoktól. Jellemző módon az édesanyának tesszük könnyebbé az életet, hogy amikor mi már nem megyünk, tudja folytatni a megtanult dolgokat. Időbeosztás, menütervezés, gyakorlati tippek, tanácsok, együtt főzés, a lehetőségek tárháza végtelen.

Különleges kapcsolatok alakulnak

Egyik önkéntesünk egy első gyermekes, koraszülött babás édesanyának segített. Vitte a babának az anyatejet az állomásról, megbeszélték minden héten, hogyan fejlődik a baba, biztatta, támogatta az édesanyát. Ez a kisfiú ma tizenkét éves, és még mindig tart a kapcsolat, ha találkoznak, örömmel puszilgatja a pótnagyit, elhívják az iskolai rendezvényekre, anyák napjára. Sok hasonló, életre szóló kapcsolat alakul ki.

Egy önkéntes vallomása

Jelen vagyunk mások életében pont abban a kritikus pillanatban, amikor szükséges. Sokszor csak egy kis impulzust, apró lökést kell adni a megtorpant, tanácstalan helyzetben lévő embertársunknak, aztán ő megy tovább a maga útján. Azt szeretném, ha a segítségemmel jobban éreznék magukat. Szeretnék az életükbe több örömöt vinni, amiben nélkülem kevésbé lenne részük.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában