Helyi gazdaság

2012.07.18. 09:57

Kétszázmillió forintot költ a kormány a Rubik-kocka kiállításra

A kormány július 17-i határozatával 200 millió forintot csoportosított át az idei költségvetés általános tartalékából "A Rubik-kocka, és ami mögötte van" című vándorkiállítás támogatására - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.

A kormány július 17-i határozatával 200 millió forintot csoportosított át az idei költségvetés általános tartalékából "A Rubik-kocka, és ami mögötte van" című vándorkiállítás támogatására - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A kormány egyetért azzal, hogy a Miniszterelnökség - a jogszabályi előfeltételek teljesülése esetén - a Rubik-kocka feltalálásának negyvenedik évfordulójára összeállítandó, tekintélyes amerikai tudományos intézmény által gondozott és megvalósítani tervezett, a Rubik-kocka gondolati tartalmának sokszíűségét, valamint tudományos és kulturális motívumként való széles körű elterjedését bemutató nemzetközi vándorkiállítás állami támogatása céljából 200 millió forint összegű támogatási szerződést kössön - olvasható a július 17-i közlönyben megjelent kormányhatározatban. 

Rubik Ernő 1974-ben találta fel a Rubik-kockát, tehát a 40 éves évforduló 2014-ben lesz, addigra állítják össze a vándorkiállítást

A határozat értelmében az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos (Fürjes Balázs) feladata, hogy készítse elő a szerződés megkötését és felügyelje annak teljesítését a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárával együttműködve. 

A kormány mostani döntésével a Miniszterelnökség fejezeten belül egy új alcímet hozott létre "A Rubik-kocka, és ami mögötte van" vándorkiállítás támogatására. A határozatból az is kiderült, hogy az idei évben ez a támogatás az államnak 200 millió forintjába kerül, amelyre a költségvetés általános tartalékából talált fedezetet (Miniszterelnökség fejezeten belül a rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére). 

Lesz múzeum is 

A kormány idén március 30-án jelentette be, hogy az elmúlt 1100 év magyar szellemi teljesítményét bemutató, Rubik-kockát formázó múzeum épülhet a budapesti Rákóczi híd budai hídfőjénél; az építkezés 2014-ben kezdődhet, a kiállítóközpont pedig 2017-ben nyithatja meg kapuit.

Az akkori eseményen Orbán Viktor hangsúlyozta: a Rubik-kocka a magyar szellem szimbólumának is tekinthető, a kormány pedig abban bízik, hogy az új, a világhírű találmányt idéző, a magyar szellemi teljesítményeket bemutató központ a XXI. századi magyar újjászületés szimbóluma lesz.

Forrás: portfolio.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában