Turizmus

2024.08.16. 20:00

Megtelnek térségünk szálláshelyei a hosszú hétvégén

Az egyik legnagyobb szállásfoglaló portál foglalási adatai szerint a Balaton után legtöbben az észak-magyarországi régióba foglaltak szállást az augusztus 20-i hosszú hétvégére.

Gárdonyi Edina

Tokaj nemcsak a bor miatt kedvelt úticélja a régiónkba látogatóknak

Fotó: MW

A szallas.hu foglalási adatai szerint a vendégek legnagyobb része a Balaton környékén üdül az államalapítás ünnepén, a foglalások közel 18 százalékánál pedig az észak-magyarországi régió településeit választották az utazók – tudtuk meg a portál közleményéből. 

Barlangfurdo-12-aj
A Miskolctapolca Barlangfürdő kedvelt zarándokhelye a termálvíz kedvelőinek
Fotó: Ádám János

Több napot pihennek

Az augusztus 20-ai hosszú hétvége évek óta az egyik legnépszerűbb időpont az utazásra, különösen akkor, ha az idei évhez hasonlóan négynapos hétvégét jelent. A szállásfoglaló portál adataiból az is kiderült, hogy a foglalások közel fele 3 éjre szól, ezek a foglalások jelentik a hosszú hétvége összes vendégéjszakájának nagyjából felét. Minden harmadik foglalásnál apartman, minden negyediknél pedig vendégház és hotel mellett döntöttek az utazók. Az augusztus huszadikai távozási dátumú foglalások harmada 50-100 ezer forint értékű. Továbbra is meghatározó tényező a belföldi turizmusban a SZÉP-kártya: az online fizetéses augusztusi foglalások 26 százalékánál választottak SZÉP-kártyás fizetést.

Tele van vármegyénk színvonalas programokkal

Bágyi Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Osztályának elnöke, a közelgő augusztus 20-i hosszú hétvégével kapcsolatban megerősítette, hogy ez az időszak az egyik legforgalmasabb a nyár folyamán. 

Mivel a nyári szünet utolsó napjait sokan szeretnék kihasználni, és az időjárás is kedvezőnek ígérkezik, valamint régiónk számos színvonalas programot kínál, különböző borfesztiválokat és az országos hírű Zempléni Fesztivál műsorai is tartanak még, a szálláshelyek iránti kereslet rendkívül nagy. A szállodák, üdülőparkok és apartmanházak szinte telt házasak. Érdemes körbenézni, ha valaki foglalni szeretne, még találhatnak szabad szálláshelyet

 – javasolta az utazni vágyóknak.

Kiemelkedő gasztronómiai kínálat térségünkben

Bágyi Péter azt javasolta az utazni vágyóknak, hogy mielőbb foglaljanak szállást, lehetőleg közvetlenül a szálláshelyeknél, mivel így érhetőek el a legjobb árak. Hangsúlyozta, hogy a régió folyamatosan bővülő programkínálata mellett a szállásadók magas színvonalú szolgáltatásokkal várják a vendégeket, és a gasztronómiai kínálat is kiemelkedő a térségben. 

Az utószezon iránt is nagy az érdeklődés, ezért érdemes előre tervezni a pihenést

 – tanácsolta a szakember. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!