Belvárosi esemény

2024.06.21. 12:17

Körözött személyt fogtak, de mentő is érkezett

Délelőtt 9 órakor a járókelők arra lehettek figyelmesek, hogy egy mentő- és egy rendőrautó állt meg a Szinvapark előtt.

Boon.hu

A rendőrök visszakísérték a gyermekkorút a gyermekotthonba

Fotó: Olvasó

Miután a mentők kitámogattak egy nőt az áruházból, a rendőrségtől rákérdeztünk, mi történt, ők miért voltak kint. Varga Rudolf azt mondta, elfogtak egy szökés miatt körözött személyt. – Kollégáim egy gyermekkorút vittek vissza a gyermekotthonba, ahova nem tért haza. A rendőrök tehát nem ugyanamiatt a nő miatt mentek ki a helyszínre, mint a mentők – tájékoztatotta portálunkat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hozzátette, ilyenkor lehet, hogy a rendőrök ismerik fel a körözött személyt, de az is előfordult már, hogy bejelentés alapján érkeznek ki a helyszínre.

A sápadt nő a földszinti bolt egyik alkalmazottja lehetett
Fotó: olvasónk

A nő, akit a mentők kísértek autójukhoz, rosszul lett. Ezt Győrfi Pál mondta el, aki közölte azt is, a mentők az elmúlt 24 órában 260 esetet láttak el Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ami néhány százalékkal több a szokásosnál. Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője azt is hozzátette, rendkívüli esemény nem történt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában