Döbbenetes

2024.07.30. 10:10

Egyik autós rálőtt a másik autósra a piros lámpánál Miskolcon

Az útkereszteződésben a közlekedési lámpa piros jelzése miatt megálltak, az egyikük kiszállt, odalépett a másik autóhoz, amiben a sofőr még bent ült, és beköpött az utastérbe, majd visszaült saját autójába.

Boon.hu

Majdnem komoly tetlegessé lett a közlekedési csetepatéból

Fotó: Daniel Tadevosyan

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik egy közlekedési szituációban szóváltásba keveredtek. Gépjárműveikkel megálltak a piros lámpánál és a vita odáig fajult, hogy egyikük fegyvert használt. 

A vádirat szerint a két férfi 2023. június elejének egyik napján, a délelőtti órákban Miskolcon, egy áruház parkolójának kijáratánál közlekedési szituációban szóváltásba kerültek. Autóikkal közúton egymás melletti sávban haladáskor is folytatták a vitát, lehúzott ablakokon keresztül kiabáltak egymásra.

Beköpött az utastérbe 

Az útkereszteződésben a közlekedési lámpa piros jelzése miatt megálltak, az egyikük kiszállt, odalépett a másik autóhoz, amiben a sofőr még bent ült, és beköpött az utastérbe, majd visszaült saját autójába.  

A másik jármű vezetője felindult állapotban szintén kiszállt, kiabált, a korábbi cselekményt megvalósító, de már az autójában ülő férfival, aki úgy reagált, hogy a vezetőülés mögött lévő tárolóból elővett egy 9 milliméteres gáz- és riasztó fegyvert, elsütötte az autó oszlopa felé célozva, így támadója mellett irányította el.

Megpróbálta kicsavarni a kezéből 

A lövéstől a kocsi mellett álló vádlott megijedt, megrúgta a fegyvert használó férfi autóját, résnyire kinyitotta a vezető oldali ajtót és megpróbálta a fegyvert kicsavarni a kezéből, sikertelenül. A további nézeteltérésnek az vetett végett, hogy a lámpa szabad jelzésre váltott, így mindketten felhagytak cselekményükkel és távoztak a helyszínről.

Közérdekű munkára ítélhetik 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottak közül tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben a fegyvert használó vádlottal szemben közérdekű munka büntetést, míg a másik vádlottal szemben pénzbüntetést indítványozott - tudta meg a boon.hu.


 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában