2024.07.31. 14:41
Háromszázezer forintja bánta, hogy rálőtt miskolci autóstársára
A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a két férfinak az ügyben, akik között a szóváltás odáig fajult, hogy egy piros lámpánál megállva egyikük gáz-riasztó fegyvert használt.
Nem jogerős ítéletet hozott a Szikszói Járásbíróság
Fotó: Shutterstock
A Miskolci Járásbíróság által megállapított szerint a két férfi között 2023 júniusában egy miskolci áruház parkoló-kijáratánál egy közlekedési szituáció miatt szóváltás alakult ki, mely vita az autóikkal történt haladás közben is folytatódott, egymásnak kiabáltak a lehúzott ablakon keresztül.
Az egyik útkereszteződésben a közlekedési lámpa piros jelzésére mindketten megálltak, az elsőrendű vádlott kiszállt gépjárművéből és a másik férfi autójába köpött.
Erre válaszul a másodrendű vádlott odament az időközben autójába visszaülő elsőrendű vádlotthoz, kiabálni kezdett vele, majd a kocsiban ülő férfi elővett egy gáz-riasztó fegyvert és azt elsütötte az autó első oszlopa felé célozva, így támadója mellett irányította el.
Az úttesten álló férfi megijedt a lövéstől, megrúgta a fegyvert használó férfi autójának résnyire nyitott ajtaját és megpróbálta az eszközt is kicsavarni az elsőrendű vádlott kezéből, az azonban nem sikerült neki. Mindezeket követően a másodrendű vádlott is visszaszállt gépjárművébe és mindketten távoztak a helyszínről.
Pénzbüntetés és közmunka
Az elsőrendű vádlott autójában 120 ezer forint kár keletkezett. A két férfi kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.
A járásbíróság az elsőrendű vádlottal szemben fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt 300 ezer forint végösszegű pénzbüntetést, a másodrendű terhelttel szemben pedig garázdaság és rongálás vétsége miatt 300 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.
A büntetővégzés jogerős
- tudta meg a boon.hu.