miből élünk?

2020.02.27. 07:31

Miskolci költségvetés: több is, meg kevesebb is

Mintegy 40 milliárd forintból gazdálkodhat ebben az évben Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Szaniszló Bálint

Diósgyőri vár

Fotó: Vajda János

A megyeszékhely költségvetési főösszege a tervezet szerint idén – a tava­lyinál lényegesen kisebb – 40,1 milliárd forint lesz. A bevételek között idén is kiemelt helyen szerepelnek az adóbevételek, amelyek tavaly év végén 16,5 milliárd forintot tettek ki, az idei költségvetés tervében emelkedéssel számolnak, így 17 milliárdot ütemeztek be a büdzsé készítői.

Milliárdok a tömegközlekedésre

A költségvetés tervezését alapvetően meghatározta az a változás, amelynek értelmében a helyi iparűzési adóból származó bevételt elsősorban a közösségi közlekedés üzemeltetésére kell fordítani. Ennek megfelelően a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. idei önkormányzati támogatása a tavalyihoz képest 1 milliárd forinttal 2,6 milliárd forintra emelkedett.

Az önkormányzat idei beruházási és felújítási feladataira 5,4 milliárd forintot irányoztak elő a kiadási oldalon. Ebből 4 milliárd forintnyit a Nemzeti Várprogramból kapott meg a város a Diósgyőri vár már korábban eldöntött újjáépítésének folytatására.

A miskolci közgyűlés asztalára ma kerülő költségvetési tervezetben városüzemeltetési feladatokra 7,6 milliárd forintot irányoztak elő, amely 1,5 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi összeget.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. részére 560 millió forinttal magasabb működési támogatás szerepel a költségvetési tervben, amelynek a közfoglalkoztatás változásaiból eredő többletkiadást is fedeznie kell.

A szociális ágazat feladataira 224,8 millió forinttal jut több pénz, mint tavaly, az előirányzat 5,3 milliárd forint.

A tavalyival megegyező tételt jelent a költségvetésben a város oktatási szférája és a közbiztonság.

Akik kevesebbet kapnak

Csökkent viszont a kulturális terület támogatása. Több intézmény kiadási tételeit nem fogadták el a büdzsé készítői. Sokkal kevesebb jut idén a versenysportra, a közösségi sport érdekeit helyezték előtérbe a készítők.

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár 6 millió, a Herman Ottó Múzeum pedig 11,8 millió forinttal kénytelen kevesebb pénzből gazdálkodni, mint az elmúlt esztendőben. A Miskolci Kulturális Nonprofit Kft. mintegy 300 ezer forinttal többet kap a tavalyinál, de nem tudjuk, ebben benne vannak-e a Kocsonyafesztivál nem csekély költségei.

(A borítóképen: A kivilágított Diósgyőri vár. A várfejlesztésre szánt összeg is szerepel a költségvetésben)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában