Herman Ottó méltó utódja

Vásárhelyi István (1889-1968) neve talán nem hangzik ismerősen a miskolciaknak, pedig élete és tehetsége egyaránt megismerésre érdemes. Magyarország egyik legkiemelkedőbb zoológusát tisztelhettük benne. A lillafüredi Pisztrángtelep felvirágoztatása is az ő nevéhez fűződik.

Vásárhelyi 1889. május 29-én született Jászberényben. Apjától örökölte a természet iránti rajongását, mivel már hatévesen egy kaptár méhcsaládot kapott tőle. Tízéves korára pedig megtanította neki az édesapja, hogyan kell madarakat preparálni. (Herman Ottó is gyermekkorában sajátította el ezt a tudományt, őt szintén az édesapja okította.)1895-ben a család Gerjenbe költözött. Egy helyi, öreg halásszal kötött barátságot Vásárhelyi, aki úszni, horgászni és halászni tanította. Innentől kezdte gyűjteni az állatokat a későbbi nagy tudós, és itt is erősödött a természet iránti szeretete.Jászberényben járt általános iskolába, és a helyi állami gimnáziumban végzett két évet, amikor családi okok miatt be kellett fejeznie a tanulmányait. Hat testvérének és édesanyjának segítségre volt szüksége, ezért már fiatalon dolgozni kényszerült.

Egy preparátorműhelyben kereste a kenyérre valót Budapesten, ahol az utcán véletlenül összetalálkozott az általa nagyra tartott Herman Ottóval. A tudós rövid beszélgetés után látta, hogy mekkora tehetség van a fiúban, úgyhogy meg is hívta magához hosszabb eszmecserére.

,,15 évesen Budapesten a Kossuth Lajos utcában Herman Ottóval találkozik a gyermekember Vásárhelyi István, ez nem lehet véletlen.”(Karinthy Frigyes) (Hoitsy György – ifj. Vásárhelyi István: Vásárhelyi István élete, munkássága (2014, Miskolc, Hoitsy György, ifj. Vásárhelyi István) 2.)

Amikor Vásárhelyi másodszorra is találkozott az utolsó polihisztorral, akkor Herman a Madarak hasznáról, káráról című könyvével ajándékozta meg, természetesen dedikálva. Ez óriási lökést és hitet adott neki ahhoz, hogy folytassa addigi tevékenységét. Sőt, Herman Ottó is ösztönözte erre.1907-ben ösztöndíjas hallgató lett a jászberényi földműves iskolában, ahol tehetősebb társait pénzért korrepetálta. 1908-ban fejezte be az iskolát, természetesen kitűnő eredménnyel. Ezek után egy gazdaságban helyezkedett el, ahol munka után is gyűjtögetett, tanult, az állatokat figyelte. Ezért mind főnökei, mind munkatársai körében nevetség tárgyává vált.1912-ben került Erdélybe, Ladamosra, egy pisztrángtelepre. Előtte nem sokkal ugyanis elolvasta Darányi Ignác Pisztráng-tenyésztés című könyvét, és ez olyan hatással volt rá, hogy eldöntötte, mindenképpen ezzel foglalkozik majd a továbbiakban. Aztán jött a háború, ami mindent megváltoztatott. Sokáig Zimonyban szolgált, ahol a Duna és a Száva vadregényes mocsaraiban volt alkalma a természet iránti rajongását megélni. Trencsényteplicén, majd Prágában tanulmányozta a felvidéki és a csehországi pisztrángos vizeket, már amikor el tudott szakadni az egyenruhától. 1916-ban egy sebesülés miatt szerelték le véglegesen. Az Erdélyben összeállított gyűjteménye a háború idején megsemmisült, de ez a tény nem keserítette el, hamarosan újra elkezdte a gyűjtést. A háború után ismét egy uradalmi gazdaságba szegődött, ahol írnokként, intézőként dolgozott. 1924-ben kerül Pusztapóra, és itt bontakozott ki igazán a tehetsége.Tudományos munkásságára Éhik Gyula figyelt fel először 1927-ben. A Természettudományi Társulat ülésén mutatta be Vásárhelyi István Adatok a földikutya életmódjának ismeretéhez című munkáját. Éhik ugyan megdicsérte, bár megjegyezte, nem képzett zoológus - ez volt az a bizonyos Éhik bélyeg -, amit nem rosszindulatból mondott egyébként, de élete végéig elkísérte.

,,Petényi halála óta ez az első eset, hogy valaki ily huzamos időt, két teljes esztendőt szentelhetett a földikutya életmódjának tanulmányozása. És nem hiába, és nem érdemtelenül, azt az alábbi, igen tartalmas dolgozat is bizonyítja. Vásárhelyi nem képzett zoológus, de igen tehetséges megfigyelő... Dolgozataiban itt-ott stilrális javításokat is eszközöltem. Nem csoda hogy szükség volt rá, hiszen Vásárhelyi nem a betű, hanem az eke embere. Értelmi változtatásra sehol nem volt szükség, hogy a dolgozat hűen adja vissza a megfigyeléseket.” (hungaricana.hu - Hudra Nikoletta: Vásárhelyi István élete (pályázati anyag)

Felsőfokú végzettség nélkül hiába volt kivételes a munkássága Vásárhelyinek, egész élete során nagy hátrány érte. Hiába alkotott, hiába volt hatalmas a tudása, soha nem ismerték el őt szakmai körökben. Előbb 1927-ben Felsőmérára, majd 1929-ben Miskolcra, az Erdőigazgatósághoz került. Sokféle munkát végzett itt: volt portás, benzinkutas, úszómester, favágó, de önéletrajza szerint ,,nem vették emberszámba”. Azonban azt nagyon szerette, hogy a természetben lehetett, hegyek, erdők között. 1930-ban erdőőr vizsgát tett.1932-ben épült a Garadna-völgyben a pisztrángkeltető, ide keresett vezetőt a kincstár. Mivel nem volt szakember, aki értett volna ennek vezetéséhez, így - bár a főnöke nem javasolta erre a posztra - őt nevezték ki annak élére 1933-ban. Vásárhelyi nagy tapasztalattal rendelkezett ezen a téren is, úgyhogy minden gond nélkül el tudta kezdeni a telep vezetését. A tudását folyamatosan fejlesztve irányította a keltetőt. Először csak külföldről behozott ikrával dolgoztak a telepen a munkások, miközben saját állomány kialakítása kezdődött. 1940-41-ben új keltető épült, és két további tavat is létrehoztak.

Vásárhelyi István nemcsak a Pisztrángtelepet virágoztatta fel, hanem a Bükkben is folytatta a természet megfigyelését. Egyre többet publikált, mígnem 1936-ban egy szakmai vita – amit most nem részleteznék – megtörte karrierjét. Már előtte megromlott a viszonya pártfogójával, a „bélyeg” ellenére neki sokat segítő Éhik Gyulával. Jó ideig csak álnéven írt, írhatott cikkeket.

(Folytatjuk)