„Mindig úgy kell dolgozni, mintha minden rajtunk múlna”

Állami kitüntetést vehetett át a Miskolci Törvényszék nyugalmazott törvényszéki bírája, melyet az államalapítás és Szent István király ünnepe alkalmából, a köztársasági elnök megbízásából Tuzson Bence igazságügyi miniszter adott át. E jeles esemény kapcsán beszélgettünk dr. Tománé dr. Szabó Ritával.

Magas színvonalon végzett bírói munkájának elismeréseként kapott állami kitüntetést 2023. augusztus 28-án. Pontosan milyen díjban részesült?

Novák Katalin köztársasági elnök által adományozott Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést vehettem át, melyet ezúton is köszönök. Az ünnepségen megjelent Varga Judit miniszter asszony is, aminek én külön örültem.

Jogi diplomáját Szegeden szerezte 1979-ben, majd a szakvizsga letételét követően 1981-től bíróként dolgozott a korábbi Miskolci Munkaügyi Bíróságon. Hogyan emlékszik vissza pályafutása kezdetére?

Akkoriban a szakvizsga letétele után nagyon gyorsan felkerültünk a pulpitusra, hiszen sem kötelezően letöltendő titkári idő, sem pedig a jelenleg előírt 30 éves életkor betöltése nem volt feltétele a kinevezésnek. Így történhetett, hogy 25 évesen már bíró lettem, igaz, nagyon nem merülhettem el a munkában, mert megszületett a lányunk, akivel másfél évig maradtam otthon.

Fogalmazóként, majd bíróként is a Miskolci Munkaügyi Bíróságon, kiváló, összetartó közösségben dolgoztam, ahová nem volt nehéz beilleszkedni, a munkajog pedig egy rendkívül érdekes jogág, amire negyven év alatt sem untam rá.

Megvolt az értelme annak is, hogy tanácsban, ülnökökkel tárgyaltunk, mert a jól képzett "laikus" elemek kiváló pénzügyi, műszaki szakemberek voltak, akik jól ismerték a munka világát gyakorlati szempontból is.

1989 augusztusától három évig a fiunk születése okán voltam távol szeretett munkahelyemtől, de mivel 1984-től már oktattam az egyetemen, ez idő alatt sem hanyagoltam el a munkajogot.

E bíróságnak, majd a 2013-ban létrejött Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak később elnöke is lett. Vezetőként mit kellett elsősorban szem előtt tartania?

1992-től 22 éven át vezettem a munkaügyi bíróságot. Arra törekedtem, hogy fenntartsam azt a magas szakmai színvonalat és megőrizzem azt a közösségi harmóniát, amivel a bíróságot átvettem. Az évek során nagyon sok bíró társsal dolgoztam együtt. Mindenkit figyeltem, hogy örömet szerez-e neki a munkája, és ha nemleges volt a válasz, akkor együtt igyekeztünk megoldást találni: elég-e csupán ügyszakot váltania vagy éppen más hivatásrendben tudna jobban kibontakozni. Akinek szintén a munkajog lett a nagy szerelem és szerette is a bírói munkát, igyekeztem erősíteni a szárnyalásban, hogy törvényszéki vagy kúriai bíró legyen.

Akkoriban még a szignálásnál, az ügyek kiosztásánál tekintettel lehettünk az eltérő "adottságokra", mert volt olyan kolléga, aki munkabéreket, bérpótlékokat, munkarendeket szeretett excel táblázatba rendezgetni, de akadt olyan is, akinek nehezére esett ilyenekkel bíbelődni, ugyanakkor "élt-halt" a kártérítési ügyekért és jó érzékkel találta meg a közrehatás arányát a bekövetkezett üzemi baleseteknél, és ha az megállt, a munkáltató sokszor már maga kiszámolta a járandóságokat az egyes kárigények tekintetében. Ez a fajta "szakosodás" nagyban elősegítette a minőségi munkavégzést.

Nem utolsó sorban figyelni kellett arra is, hogy a bíró a közvetlen munkatársával, a jegyzőjével jó munkakapcsolatban tudjon együtt dolgozni, azaz meg kellett találni az „össze illő párokat".

Nyugdíjba vonulása előtt egy speciális szakmai testületnek, a közigazgatási és munkaügyi regionális kollégiumnak volt vezetőhelyettese. Pályafutása során hogyan találta meg az ítélkezési tevékenység és a vezetői munka közötti összhangot?

A regionális kollégium, mint szakmai szervezet létrehozása rendkívül hasznos ötlete volt a jogalkotónak. Talán az is ihlette, hogy a munkaügyi szakágban a kezdetektől hagyománya volt az úgynevezett "tájértekezleteknek", amikor egy-egy tájegység munkaügyi bíróságai összefogtak és évente többször, a régió más-más bíróságán megtartott szakmai értekezleten igyekeztek az éppen aktuális jogkérdéseket megvitatva összehangolni az ítélkezési gyakorlatot.

A regionális kollégiumban az ítélkezés egységéért és magas színvonaláért feleltem. Igyekeztem minden lehetséges módon segítségére lenni a kollégáimnak, összegyűjtve a Kúria iránymutató döntéseit, az EU-s döntéseket, a szakirodalmi álláspontokat, hiszen a bíráknak nagy volt a munkaterhe és a napi feladataik mellett szinte lehetetlen volt, hogy mindezeket önerőből "kutassák".

Mód volt arra is, hogy a többi regionális szakmai vezetővel napi kapcsolatban lévén, tudjuk elemezni, egyeztetni a meghozott döntéseket, jogi álláspontokat, hogy az azonos tárgyú perekben ne fordulhasson elő, hogy más ítélet születik Tiszán innen, mint Dunán túl, főleg, ha kiemelt társadalmi érdeklődésre számot tartó ügyekről volt szó, mint például az orvosi ügyeletek vagy a MÁV dolgozók munkaidő beosztása.

Emellett magam is ítélkeztem, hiszen tárgyalások nélkül a bíró olyan, mint a partra vetett hal. Én elsősorban bíró voltam, csak időnként első az egyenlők között.

2012. január 15-től hat éven keresztül az elnöki, illetőleg kollégiumvezető-helyettesi feladatok mellett részt vett a legfőbb bírósági önigazgatási szerv, az Országos Bírói Tanács munkájában is. Ez hogyan rendezte át a feladatait?

2012-ben az Alkotmány három pillérre állította a bíróságok igazgatását. A Kúria az ítélkezés egységéért felel, az Országos Bírósági Hivatal feladata a központi igazgatás, és ennek ellenőrző, bírák által választott testülete az OBT, az Országos Bírói Tanács. A testület akkoriban fél éves váltásban soros elnök és elnökhelyettes vezetésével működött, akik szolgálati idejük hossza szerint követték egymást.

Az egy napig tartó választási szavazás után úgy mentem el az évi rendes téli szabadságra, hogy semmi gond, van nálam idősebb a tanácsban, csak arra nem számítottam, hogy neki kevesebb a szolgálati ideje, így lettem én az első soros elnök.

Ez a pozíció elképesztően sok munkával, de rendkívül érdekes, szerteágazó feladatokkal járt. Az alakuló ülésre készítettem egy „hitvallást”, amivel a tanács többi tagja is tudott azonosulni és végig ennek szellemében dolgoztunk. A lelkiismeretes szakmai munkavégzés mellett elsődleges kötelességünknek tartottunk a bírói függetlenség megóvását, valamint azt, hogy konstruktívan működjünk együtt az OBH vezetőjével, hiszen közös célunk a hatékony és időszerű igazságszolgáltatás biztosítása volt.

Magunknak kellett kialakítani a működés rendjének minden mozzanatát, a külföldi kapcsolattartás módját. Megalkottuk a bírák Etikai Kódexét, díjakat, elismerő okleveleket alapítottunk.

Rendkívül sok volt az érdemi és adminisztrációs munka, de a Hivatalba beosztott bírótársaink és az adott szolgálati helyünkön dolgozó kollégáink is mindenben arra törekedtek, hogy a segítségünkre legyenek.

Az első OBT valamennyi tagja nevében mondhatom, hogy tiszta és nyugodt lelkiismerettel adtuk át a stafétát hat év eltelte után az utánunk következő OBT-nek.

Mit gondol, mi a bírói hivatás esszenciája?

A jó bírói munka véleményem szerint három pilléren nyugszik. Mindenekelőtt szükséges az ügyekben az akta tökéletes ismerete, másodsorban kell a hibátlan szakmai felkészültség, de nem nélkülözhető a magas fokú empátia sem.

A bíró akkor végzi jól a munkáját, ha az ítélethirdetés után a pervesztes fél is megköszöni a döntést és abban megnyugodva távozik, mert már a szóbeli indokolás is meggyőzte arról, hogy téves jogi álláspontot foglalt el, ami előfordulhat, hisz időnként nem nehéz elveszni a bonyolult szabályozás útvesztőjében.

Részt vett a bírósági fogalmazók oktatásában, a Miskolci Egyetem Munka-, Szociális és Agrárjogi tanszékéknek is oszlopos tagja volt, záróvizsgáztatott, jogi szakvizsga bizottsági tag volt. Segítőkészségével körülvette a fiatalabb generáció tagjait. Mit üzen a jövő jogászainak, illetve bíráinak?

Saját tapasztalatból tudom - hiszen a fiamban is próbálom a lelket tartani, aki bírósági titkárként várja a sorát -, hogy manapság nehezebb biztató üzenetet megfogalmazni, mint amikor én kezdtem a pályát, mivel napjainkban – főleg munkaügyi ügyszakban – kevesebb a bírói pályázati lehetőség.

A technika elképesztően sok segítséget nyújt a munkához, hiszen másodpercek alatt lehet hatályos joganyaghoz, releváns információkhoz jutni. Azt javaslom a jövő generációjának, hogy senki ne az okos eszközein tárolja a tudást, hanem a fejében, mert akkor megbízható módon mindig kéznél lesz.

Fontos, hogy legyenek szakmai példaképeik, ahogy nekem is voltak a kúriai bírák között, valamint így tekintek dr. Lukács Zsuzsannára, mint volt igazgatási vezetőre is. Az sem baj, ha egy-egy karakteres személyes példakép is van, aki nekem például a már elhunyt dr. Sömjéni Éva volt.

A fiatal bíráknak javaslom azt is, hogy megalapozott döntéseikkel ne egyéni hírnévre törekedjenek, hanem a bírósági munkába vetett közbizalmat erősítsék.

Ha valaki az én saját know-how-mat is szeretné, hát legyen: mindig úgy kell dolgozni, mintha minden rajtunk múlna, de úgy kell imádkozni, mintha semmi sem múlna rajtunk.