Anno

2024.05.01. 12:00

Kovácsversenyt nyertek a miskolci diákok

A Szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjét a miskolci 100. számú Ipartanuló Intézetben rendezték meg 60 évvel ezelőtt.

Kovácsok dolgoznak 60 év múltán egy kovácsművészeti szaktáborban

Fotó: MW

Két napon át tartott az izgalmas megmérettetés: a miskolci 100. számú Iparitanuló Intézetben rendezték meg a Szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjét, a történtekről május 1-én számolt be 1964-ben az Észak-Magyarország. Az épp 60 évvel ezelőtti szakmai versenyen 24 harmadéves kovácstanuló mérte össze tudását. 

A versenyző ipari tanuló fiataloknak írásbeli dolgozatokon és gyakorlati munkákon keresztül kellett számot adni szakmai tudásukról. Az írásbeli dolgozatok, valamint a gyakorlati munkák eredményei a versenyző fiatalok jó felkészültségét és szakmai műveltségét igazolják, dícsérte őket a megyei napilap. Mint írták: a 24 fiatal közül 11 kitűnő dolgozatot írt. Valamennyi résztvevő jól, selejtmentesen készítette el gyakorlati munkáját. Mindezek a szép eredmények azt igazolják, hogy a kovács fiatalok, egyformán forgatták a kalapácsot és a tankönyvet. 

Dupla miskolci siker

Az ünnepélyes díjátadón a minisztérium főosztályvezetője, valamint a helyi vezetők méltatták a versenyzőket, és mint kiderült, helyi siker született: kovács szakmában a 24 fiatal közül, a zsűri külön dicséretével Simon András és Sváb Antal, a 100. sz. Iparitanuló Intézet tanulói bizonyultak a legjobbaknak. A második helyezést a 24. sz. Iparitanuló Intézet tanulója, Kiss Sándor érte el. 

Valamennyi résztvevő szakmai bizonyítványt kapott. A verseny első helyezettje kéthetes külföldi utazást is nyert alap szerint, a többi helyezett karórát, írószer-felszerelést és egyéb értékes jutalmat kapott, számolt be a történtekről Drótos János levelező elmondása alapján az Észak. 

Vajon megvan-e még valamely ajándék az unokák, dédunokák tulajdonában?

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában