Ünnepélyesen adták át

2024.07.21. 12:30

Megújult a vizsolyi református templom - képekkel

Az egyházi- és magyar kultúrtörténeti központként számon tartott templomra egy sikeres pályázatnak köszönhetően több mint 186 millió forintot költhettek.

A megújult templom Vizsolyban

Fotó: BSZA

 Átadták a felújított vizsolyi templomot szombaton. A Református Betlehemként is emlegetett, valamint egyházi- és magyar kultúrtörténeti központként számon tartott templomra egy sikeres összefogásnak és pályázatnak köszönhetően több mint 186 millió forintot költhettek – közölte Kovács Zsolt Levente lelkipásztor. Kiemelte: a templom állaga fokozatosan romlott, a vakolat porladozott, a fal salétromosodott és a tető is több helyen beázott. A beázások gyakran a templomban látható, értékes középkori freskókat is veszélyeztették – sorolta. 

A problémák egy jelentős részét megoldotta a mostani beruházás, de templom további nedvesedésének megakadályozására további jelentős beruházásokra lenne még szükség, főleg az aljzat szigetelésével és egyéb, a talajnedvesség elvezetését szolgáló földmunkákkal – hangsúlyozta a lelkipásztor. 

Négyszeresére növelték a Bibliás Könyvesház területét

Kovács Zsolt Levente beszámolt arról is, hogy egy másik, a Magyar Falu Program keretében megvalósított beruházás keretében a Bibliás Könyvesház korábbi mintegy hetven négyzetméteres területét hozzáépítéssel és egy emeleti szint kialakításával sikerült a négyszeresére növelni. Ezzel erősítették az épület korábbi kisbolt és könyvesbolt jellegét, de a tetőtérben a Bibliát magyarra fordító Károli Gáspár, valamint a Szentírást Vizsolyban a szombati ünnepnapon éppen 434 éve, 1590. július 20-ára kinyomtató Mantskovits Bálint szellemi hagyatékára alapozva a korabeli könyvnyomtatás módszereit bemutató, akár foglalkozások megtartására is alkalmas helyiséget alakítottak ki. A lelkipásztor megemlítette: idén május elsejétől elindult tanoda programjuk, ennek egyik első eredményét, a foglalkozásokon résztvevő gyermekek műsorát, az ünnepség résztvevői is meghallgathatták. A számtalan lezajlott fejlesztés közül kiemelte még a könyvesház festett kazettás mennyezetét, amelyet Huttkay Tímea regéci-tokaji népművész készített el. Az elmúlt 1-2 évben az egyházi fejlesztések mértéke elérte a 336 millió forintot – összegezte.

Egy új program részesei lesznek

Az ünnepségen dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője a helyi egyházközség, a Tiszáninneni Református Egyházkerület (TIREK), valamint a település önkormányzata összefogásán alapuló, rendkívül sikeres munkát emelte ki. Mint elmondta, Vizsolyban látszik igazán milyen is az, amikor az adott település fejlesztései erősítik és nem kioltják egymást – fogalmazott. Hozzátette: Vizsolyban is felértékelődik minden egyes falu- és idegenforgalmi fejlesztési projekt, legyen az egyházi, világi vagy éppen vállalkozói indíttatású. Mindegyik előbbre viszi a falu idegenforgalmi képességeit is - hangsúlyozta. A képviselő az átadott beruházás sikeréért köszönetet mondott az egyházkerület püspök helyettesének Barna Sándornak, Kovács Levente lelkésznek és Szegedi Szabolcs polgármesternek. 

Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program

Az ünnepi alkalmon Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökhelyettese hirdetett igét. Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója ismertette azokat a törekvéseket, amelyek történelmünk jelentős, meghatározó személyiségeit és helyszíneit igyekszik a fiatalabb nemzedék számára átélhető és befogadható példává tenni, segítve ezáltal nemzeti identitásuk erősödését. Ezek közül legújabb, még kísérleti állapotban lévő az úgynevezett Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program, amelyben Vizsoly is szerepet kap. A településre látogató diákok remélhetőleg még több látogatót generálnak majd az egyébként is kiemelt turisztikai célként jegyzett vizsolyi történelmi emlékhely számára – közölte. 

Deák Krisztina műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkár elismerően szót arról, hogy a Vizsolyi Biblia örökségét milyen alázattal ápolják a helyiek. Ennek eredményeként ez az örökség még évszázadokon át dacolni fog az idővel – mondta. A beruházást és a Vizsolyban zajló értékmentő és értékteremtő munkát Kusnyír László, a beruházásokat szintén segítő Abaúji Egyházmegye esperese, valamint dr. Szemán Ákos ,a TIREK presbiteri főjegyzője méltatta. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában