Iskolakezdés

2024.08.28. 19:01

Egy táskányi segítség

Több mint száz családnak lett nehezebb az iskolatáska, de könnyebb az iskolakezdés.

Boon.hu

Idén 115 iskolatáska gyűlt össze adományból Fotó: Miskolc MJV Polgármesteri Hivatala

Rekordmennyiségű, 115 iskolatáska gyűlt össze a MiReHu és a Supersum Alapítvány közös jótékonysági akciójában, a táskákat a hulladékgazdálkodó cég tanszerekkel töltötte meg, a rászoruló családokat pedig, amelyeknek így egy picit könnyebb lett az iskolakezdés, a MESZEGYI segítségével választották ki.

A MiReHu Nonprofit Kft. már négy éve indít olyan jótékonysági programot, amelynek célja, hogy olyan rászoruló gyerekeknek és családoknak segítsenek, akik egyedül nem vagy csak nagyon nehezen tudnák megvenni az iskolakezdéshez szükséges tanszereket és eszközöket.

 

Több hónapja gyűjtenek

Az idei akciót még a 2023-2024-es tanév végén indították el, és idén is csatlakozott hozzájuk a Supersum Alapítvány is. Tavaly még csak ötven, most viszont már száznál is több olyan iskolatáskát sikerült összegyűjteniük, amit eredeti tulajdonosuk már kinőtt, vagy már nem használt – a hulladékgazdálkodó cég ezeket töltötte meg füzetekkel, ceruzákkal, és más tanszerekkel. Mint Ladányi Roland, a MiReHu ügyvezetője fogalmozott, ezzel egyszerre két jó célt is szolgáltak, hiszen a családoknak az iskolakezdést könnyítették meg, a használt, de szép állapotú és még sokáig használható táskák pedig nem végezték a szemétben, így a városban keletkező hulladék mennyiségét is sikerül egy kicsit csökkenteni.

 

Már át is adták

Szerda délután ötven hátizsákból választhattak a jelenlévő családok a MESZEGYI Arany János utcai Család- és Gyermekjóléti Központjában, volt hercegnős, autós, dinoszauruszos, a döntés a gyerekekre maradt, melyiket szeretnék hazavinni. Az eseményen Veres Pál, Miskolc polgármestere úgy fogalmazott, jó látni, hogy milyen sokan igyekeznek önzetlenül segíteni másokon, és jó tudni azt, hogy évről évre egyre többen vannak a segíteni akarók. A MiReHu egyébként nem csak egy-egy akcióban gyűjti az iskolatáskákat, akinek akad otthon egy már nem használt, de még használható állapotú, bármikor beviheti azt a cég székhelyén üzemelő Miskolci Újrahasználati Központba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában