2024.08.19. 17:47
Gyerekek az Edelényi Rendőrkapitányságon
Táborozó gyerekek látogatták meg az Edelényi Rendőrkapitányságot.
Forrás: BAZ VRFK
A gyerekek először kicsit megismerkedhettek a kapitánysággal, majd „Robo”-val, a rendőr robottal, akitől hasznos bűn- és balesetmegelőzési tanácsokat kaptak.
Később az egyik rendőrnő reggeli tornán mozgatta át a gyerekeket, ami után rajzfilmvetítés következett Pityke őrmester "A nyár veszélyei", KRESZ mesefilmeket nézték meg, amikből hasznos ismeretekre tehettek szert.
A filmvetítés után következett a kutyás, motoros, rendőrautós bemutató. A gyerekek megtekinthették és kipróbálhatták a rendőrségi járműveket. A kutyás rendőr egy rövid bemutatóval készült számukra, ahol a négylábú kolléga mutatkozott be nekik.
A gyerekek egy kerékpáros KRESZ pálya ügyességi versenyen mérhették össze a tudásukat. A legügyesebbeket ajándékokkal jutalmazták. A versenyzést követően egy bűnügyi technikus tartott nekik érdekes bemutatót a szakmáról, és a gyakorlatban is kipróbálhatták kicsit, hogy milyen feladatokat lát el egy ilyen szakember a hétköznapokban.
Végül megtekintették az Edelényi Rendőrkapitányság előállító helyiségét, a fogdát.
"A délelőtt zárásaként mindenki névre szóló emléklapot kapott egy kisebb ajándékcsomaggal, hiszen nagyon ügyesen, aktívan szerepeltek a nyílt napon. Reméljük, hogy élményekkel telve távoztak tőlünk! Mi mindenképpen szép emlékeket szereztünk a velük töltött idő során. Jövőre visszavárjuk őket!" - számolt be közösségi olalán a vármegyei rendőr-főkapitánság.