Anno

2024.08.18. 12:00

Kassa, Bécs, Magas-Tátra? Hová utaztak legszívesebben a fiatalok?

Őszi programokat kínált a fiatalok számára augusztusi cikkében 1964-ben az Észak-Magyarország.

Kassa a mai napig kedves úticél

Forrás: Shutterstock

Fotó: vladivlad

 

Ifjúságunk körében olyan magasra csapott az utazási láz, hogy az Express Ifjúsági Utazási Iroda őszi és késő őszi programot is készített az utazni vágyó fiatalok számára

– írta 1964. augusztus 19-én, szinte napra pontosan 60 évvel ezelőtt az Észak-Magyarország. Ma is érdekes, hogy hova kínálták az említett külföldi utakat az akkori fiataloknak, amiket nagyon praktikusnak és főleg olcsóknak nevezett a cikk. 

Mindössze 355 forintba került például egy Kassa—Magas Tátra-i kirándulás. A három napos utat autóbusszal ajánlották a szervezők, az úton alkalom nyílt Kassa, Eperjes, Rozsnyó, a Magas-Tátra, Dobsina és Krasznahorka megtekintésére. Megjegyezték, az év szeptemberében és októberében több csoportot is terveztek indítani a jelzett útvonalon. 
Novemberben rendezték meg 1964-ben a Brnói Nemzetközi Vásárt, oda is indult csoport. A két napig tartó út során gazdag program várta az utazókat, és a sok élményt mindössze 950 forintért kínálták. 
A 60 évvel ezelőtti cikk egy  Moszkva—Leningrád—Moszkva útvonalú utat is kínált, 12 és fél napra 1830 forintba került ez a novemberre – november 7. környékére – kirándulás. Érdekesnek ígérkezhetett a Pozsony—Brünn—Bécs út is, amelynek lebonyolítását októberre tervezték, és 1400 forintba került annak, aki jelentkezett rá. 

A KSH adatai szerint 1964-ben a bruttó átlagkereset 1754 forint volt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában