Döntöttek

2024.08.29. 19:15

Kitiltják a kamionok nagy részét a Bodrogközből (fotókkal)

A tilosban járókat visszafordítják és komolyan szankcionálják.

Bódisz Attila

Meg akarják őrizni az utak állapotát

Fotó: Bódisz Attila

Visszafordítják és komolyan szankcionálják a jövőben azokat a kamionosokat, akik a tiltás ellenére behajtanak a bodrogközi utakra. A térség útjait ugyanis 12 tonna fölötti össztömegű járművek számára tiltott zónává teszik hamarosan, a táblákat a sátoraljaújhelyi szennyvíztelep után, a sárospataki Bodrog-hídra, valamint a cigándi Tisza-hídra helyezik ki. Erről döntöttek azon a csütörtöki munkamegbeszélésen, amelyet dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő hívott össze Cigándra. Az eseményen részt vettek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod vármegyei vezetői, szakemberei és az érintett rendőrkapitányságok vezetői, valamint a térség jelenlegi és leendő polgármesterei is. A honatya bevezetőjében kifejtette, hogy komoly problémája a térségnek az, hogy indokolatlanul nagy kamionforgalom bonyolódik az utakon, amelyeket nem erre terveztek, ezért azok nagy része teljesen tönkrement a nagy súlyú járművek alatt. A Bodrogközben több út felújítását tervezik, a munka egy része el is kezdődött és nem szeretnék, ha azokat rövid időn belül tönkretennék a nehézgépjárművek. Ezért jelentősen meg kell szűrniük a forgalmat – jelentette ki a honatya. Oláh Krisztián, Cigánd polgármestere arról beszélt, hogy a szállítmányozási vállalkozók gyakran trükköznek például azzal, hogy áltelephely-engedélyeket kérnek a bodrogközi településeken, ahol valós tevékenység nem folyik, de lehetővé teszi számukra az áthaladást az eddigi tiltás ellenére is, véleménye szerint ezeket a telephelyeket is ellenőrizni kellene. Hozzátette: tisztában van vele, hogy gazdasági érdek a kamionok hatékony mozgása, de ennek ne mindig a Bodrogköz legyen a kárvallottja!

Sűrű lesz az ellenőrzés

Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei igazgatója kétféle megoldási javaslatot tárt a jelenlévők elé, amelyek közül a szigorúbbat, vagyis azt, amelyik a Bodrogközt teljesen lezárja a kamionok előtt, csupán a célforgalom, illetve az engedéllyel rendelkező, elsősorban magyar vállalkozások számára teszi lehetővé a közlekedést. A tiltás elsősorban a szabályokra fittyet hányó külföldi kamionokat érinti majd, amely eredményeként a szakemberek becslése szerint harmadára csökkenhet a kamionforgalom. Ezek egy része eddig sem közlekedhetett a Bodrogközben, de az alacsony büntetési tétel, ami 13 ezer forint körül mozgott, nem jelentett visszatartó erőt az esetenként több száz kilométernyi út megspórolásáért. A kamionosok már bankkártyával a kezükben szálltak ki a járműből ellenőrzéskor – számoltak be a rendőrök eddigi tapasztalataikról. Az új szabályozásoknak köszönhetően azonban az összeg jelentősen nőtt, ami elérheti a 47 ezer forintot, ráadásul ígéretük szerint élni fognak a tilosban járó járművek visszafordításának a lehetőségével is. Az ellenőrzés sűrű lesz és már a térségbe vezető utak elején megpróbálják kiszűrni a szabálytalankodókat – hangzott el. Peiker Tamás hozzátette: a következő időszakban munkatársaik kidolgozzák a részleteket, legyártatják a szükséges táblákat és felhatalmazásuk van arra, hogy a döntésnek megfelelően cselekedjenek. Ezt azután kapták, miután Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter a térségben járt és tájékozódott a helyzetről, meghallgatván a bodrogköziek panaszát. A bodrogközi utakról szólva kifejtette: a Karos és Karcsa közötti út felújítása elkezdődött, az aszfaltot szeptember végén kezdik teríteni, de mivel két réteget húznak az említett szakaszra, közötte úgynevezett aszfalthálóval, ami a tartósságát erősíti, a munkálatok jövő tavaszig is elhúzódhatnak.

Utak is megújulnak

Dr. Hörcsik Richárd kiemelte: évtizedes probléma a kamionforgalom, amit már több alkalommal megpróbáltak megoldani, de sehogyan sem sikerült. Ezért kezdeményezte most a szakmai és a lakosok érdekképviseletében jelenlévő polgármesterek részvételével lezajló munkamegbeszélést, amely eredményesen zárult – közölte. Meglátása szerint a döntések alapján már hamarosan érezhető lesz a kamionforgalom csökkenése. A honatya beszámolt arról is: a zempléni útfelújítási csomag részeként több út megújul a Bodrogközben is. Kiemelt figyelmet kapott a Karos és Karcsa közötti hat kilométeres út aszfaltozása. Továbbá a Cigánd és Sárospatak közötti, részben már korábban megújult út további két szakaszát aszfaltozzák le, legkésőbb jövő őszig. Ezzel már majdnem teljesen fel lesz újítva a mintegy 35 kilométeres szakasz – mondta. Kiemelte: Tokaj-Hegyalján a 37-es főút 13 kilométeres szakasza mellett megújul a 37-es út és Makkoshotyka közötti út, valamint a Hegyközben a Bózsva és Nyíri közötti útszakasz is. Emellett zajlik a tolcsvai körforgalom előkészítése is, valamint utak újulnak meg Pálháza, Hollóháza és Kéked térségében is – jelentette ki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában