A Lét és írás újraértelmezi Kertész Imre munkásságát - képekkel, videóval

A  Tokaji Írótábor szerda délutáni kerekasztalbeszélgetésén Sturm László irodalomtörténész, dr. Hidas Zoltán egyetemi tanár, a Lét és írás lektora, Soltész Márton, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója és Szabó László moderátor beszéltek a szerző magyar irodalomban betöltött szerepéről.

Új fénytörést ad Kertész életművének 

A kötet beavatja az olvasót a Sorstalanság keletkezésének hátterébe és az író műhelytitkaiba, világszemléletébe is. Hidas Zoltán szerint a Lét és írást Kertész Imre a naplóiból szerkesztette, hatalmas mennyiségű feljegyzéseiből állította össze. Ez egy jelentős önreflexió írója részéről. Ami leginkább az egzisztencialista filozófia gondolatiságában helyezi el Kertész szemléletét, szorosan kapcsolódva Albert Camus bölcseletéhez, és mindez új értelmezési keretet ad a Sorstalanságnak is. 

Soltész Márton, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója szerint az életmű vége felé egyre inkább az „én”, a naplófeljegyzések kerültek a szerző gondolkodásának középpontjába, így született a Lét és írás, ennyiben hasonlít a szemlélete Máraihoz. Szerinte Kertész egy rendkívül szisztematikus, minden részletet alaposan kutató és előre tervező szerző volt: 

Sturm László irodalomtörténész szerint a könyv egy műhelynapló, amely beavatja az olvasót Kertész Imre észjárásába, lelki alkatába. A szerző ebben folyton elemzi önmagát és az őt körülvevő világot, miként a műveiben is teszi. A Sorstalanságra is sokat utalva, ami Sturm olvasatában azért nagyszerű, mert egy jó könyvről a legokosabb megállapításokat mindig a szerzője teszi, aki évekig együtt él a művével, és tanulságos véleményt tud megfogalmazni róla.

„Csak történetmeséléssel lehet fenntartani a múltat” 

Sturm László Metz teológiai szerzőt idézve rámutatott, hogy az egyén emlékezetét, világát a történetek közvetítik, ahogyan azt a Sorstalanságban vagy Kertész Imre naplótöredékeiben is láthatjuk. Sturm szerint Kertész írásai gyakran a szabadság hiányáról tanúskodnak, és kiderül, hogy a világát nem értjük, mert irracionális, de Kertész szerint nem is az a dolgunk, hogy mindenáron megértsük. Az irodalomtörténész szimpatikus vonásnak látja Kertész írásaiban, hogy mindig egyfajta lelki derűvel száll szembe a sivársággal, a pusztítással: 

Soltész Márton, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója szerint a szabadság és az autonómia kérdése is megjelenik Kertész műveiben. Az író azt vizsgálja írásaiban, hogy a totalitárius politikai rendszerek mit tettek az emberi szabadsággal.

Kertészt filozófusként is lehetne értelmezni 

Soltész Miklós álláspontja szerint ez is egy érvényes megközelítés a szerző személyét illetően, mert a korai, még megjelenés előtt álló elbeszélései bölcseleti kérdéseket is felvetnek, és egy alapvetően problémaorientált szerzőről beszélünk. A bableves című novellája kifejezetten ebbe a gondolatkörbe sorolható. Kertész az egész világot a saját nagyítólencséjén keresztül értelmezte és írta meg, eztért talált ki egy sajátos nyelvet a Sorstalanság megírásához. 
Hidas Zoltán úgy látja: Kertész rendkívül szisztematikus, rendszerben gondolkodó ember volt. Ez az írásaiban is tükröződik, és ebben a gondolatiságban Kafka is hatást gyakorolt a szemléletére. Másrészt Hidas szerint Kertész Imre Sorstalansága és gondolkodása az egzisztencialista filozófia hatását mutatja. A kiszolgáltatott egyén áll a középpontban, amire csak az egyén találhat megoldást: 

„A Sorstalanságban a koncentrációs tábor az emberi létezés határhelyzete, mert a modern világ ilyenné tette magát. Kertész ezzel fejezte ki azt a válságot, hogy kiszolgáltatottságban élünk. Mindig elfogadjunk, amit mondanak nekünk, és nem tudunk önmagunk lenni. Csak funkciókat töltünk be, és sokszor kényszerhelyzetek fogságába kerülünk.”

„Kié Kertész?” 

A kerekasztalbeszélgetésen Szabó László moderátor felvetett egy érdekes kérdést: melyik politikai oldalhoz köthető az író? Soltész Márton szerint a Sorstalanság írója mindkét térfélhez közel áll, mert egyik oldal sem sajátíthatja ki az életművét: „Kicsit mindenkié, mivel a bal- és a jobboldal egyszerre szereti, tiszteli és kritizálja őt. Kertész Imre valójában az olvasóké. Az a lényeg, hogy ők szeressék.” 

Hidas Zoltán szerint Kertész Imre végtelenül távol állt a politikai oldalaktól. Számára ezek irreleváns kérdések voltak, nem foglalkoztatták az ilyen felvetések. Semmi köze sem volt hozzá, és a Sorstalanság is gyakorlatilag arról szól, hogy az embernek egy olyan élethelyzetet kellett végigélnie, amihez semmi köze, ami nem az ő sorsa. A modern életben, a nagy történelmi-politikai meghatározottságokban, az auschwitzi haláltáborokban Kertész Imre olyan mechanikus határhelyzeteket látott, amiben az ember nem lehet önmaga.