Ez igen!

2024.08.29. 11:20

Nem hiszi el, mit cipeltek fel a Füzéri várba!

A füzériek bebizonyították, hogy méltóak koronaőr őseikhez, és még mindig találhatók a településen igazi férfiak.

Bódisz Attila

Fotó: Vajda János

A napokban ugyanis tizenkét markos helybeli cipelt fel a hegytetőn álló várba egy kiegészítőkkel együtt mintegy háromszáz kilogramm súlyú orgonát. Ez azért sem kis teljesítmény mert az alsó várból – ahová még járművel el lehet jutni - a várkápolnáig kivételesen nehéz körülmények között lehet megtenni a mintegy 220 méteres utat, ami még súlyok cipelése nélkül is komoly teljesítmény. A várba ugyanis 150 fokból álló meredek lépcsősor vezet fel, majd a sziklalépcsők következnek, a szintkülönbség pedig meghaladja az ötven métert – közölte lapunkkal Horváth Jenő, Füzér polgármestere. 

Az elektromos orgona egy pályázati program keretében került Füzérre a vár berendezésének részeként. A hangszer a misék és istentiszteletek mellett zenei eseményeken is jó szolgálatot tesz majd a várba látogató nagyközönségnek – közölte a polgármester. Hozzátette: a három manuálos (billentyűzetsoros) orgona Nagyboldogasszony ünnepén szolgált először egy keresztelőn, amikor is egykor a várhoz kötődő család legifjabb tagjának a névadóját tartották meg a várkápolnában. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában