Döbbenet

2024.09.07. 09:35

Hatalmasak a károk a leégett Barlangfürdőben

Az este kezdődő és éjszakába nyúló pénteki katasztrófa helyszínét a rendőrség, tűzoltóság és katasztrófavédelem munkatársai hajnal négy után hagyták el, most már tudni lehet azt is hogy hatalmas károk keletkeztek az épületben.

Boon.hu

A lángok martalékává vált a tetőszerkezet

Fotó: Vajda János

Mint ismeretes, pénteken este záróra után kigyulladt a Barlangfürdő egyik gyógyászati részlegének tetőszerkezete, a tűz gyorsan terjedt és csak éjszakába nyúlóan, pár perccel fél tizenegy előtt sikerült megfékezni. Ekkor még parázslott a tető, majd sikerült eloltani, viszont a munkálatok hajnal négy óra után fejeződtek be, tudtuk meg Zupkó Jázmintól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől:

A rendőrség a helyszínt biztosította, az egységek négy óra körül hagyták el a helyszínt. Reggelre megállapították, hogy a Barlangfürdő Wellness részlegében keletkezett tűz a komplexum nyolcvan százalékára átterjedt. A szakértők a reggeli órákban még szemrevételezték a károkat.

Hamarosan több információt tudhatunk meg

Veres Pál, Miskolc jelenlegi és Tóth-Szántai József, a város megválasztott polgármestere délelőtt 10 órától sajtótájékoztatót tart a helyszínen, ennek alapján hamarosan még több információt tudhatunk meg a tűzesetről. 

Rinyu Zsuzsannától, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi főigazgatóság szóvivőjétől pedig a következőket tudtuk meg:

Éjfél után egy pár perccel sikerült eloltani a tűzet, a lánggal való égés megszűnt, viszont az utómunkálatok fél négyig eltartottak, akkor jött vissza az utolsó egység. Tíz tűzoltó autó volt a helyszínen, negyven tűzoltóval, plusz a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, aki irányította a tűz oltását. Az egységek Miskolcról, Tiszaújvárosból, Kazincbarcikáról és Mezőcsátról érkeztek, akiket a négyes kiemelt riasztási fokozat alapján riasztottak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában