Vizsgálat

2024.09.07. 13:32

Kiderült, mi okozhatta a Barlangfürdőben keletkezett tüzet

Megvan az első eredménye a pénteken este keletkezett, súlyos károkat okozó tűz utáni szakértői vizsgálatoknak.

Boon.hu

Ezt hagyta maga után a tűz

Fotó: Vajda János

Szeptember 6-án este 7 óra után, közvetlenül a zárást követően keletkezett tűz a Miskolctapolca Barlangfürdő terápiás részlegében. A lángok átterjedtek a főépület tetőszerkezetére is. A haváriát végül este 11 óra körül hárították el a tűzoltók, de hajnali 4-5 óráig tartottak az utómunkálatok.  

A lángok martalékává vált a tetőszerkezet
Fotó: Vajda János

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálója azonnal megkezdte a tűz okainak megtalálását. A szombaton koradélután szerzett információink azt mutatják, hogy a tűzvizsgáló elsődleges tájékoztatása szerint a Miskolctapolca Barlangfurdoben keletkezett tűz oka elektromos zárlat, amely egy teraszon lévő kültéri lámpánál keletkezhetett.

Nemrég vizsgálták az elektromos rendszert

Németh Judit, a Barlangfürdőt üzemeltető Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője szombaton délelőtt azt mondta, hogy három héttel ezelőtt vizsgálták meg a szakemberek a fürdő elektromos hálózatának és berendezéseinek állapotát és - elsődleges információk szerint - nem találtak rendellenességet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában