Így indul

2024.09.01. 20:00

Mobiltilalom és hőség: kezdődik az iskola

Egy szempillantás alatt szeptember lett és elkezdődött a 2024/2025-ös tanév. Az időjárás nem veszi tudomásul, hogy vége a nyárnak, de a forróság mellett egy új rendelet is nehezíti az iskolák első napjait. Utánajártunk, hogyan tervezik a mobiltilalomról szóló rendelet betartását az oktatási intézmények.

Gárdonyi Edina

Ilyen helyzetek nem állnak majd elő az iskolában, hiszen begyűjtik a mobilokat

Forrás: Illuszráció/Shutterstock

Ahogyan arról a boon.hu is beszámolt, augusztus elején megjelent a rendelet a mobilok és egyéb okos eszközök iskolai használatának korlátozásával kapcsolatban. A szabályozás szerint tanítás előtt el kell venni ezeket a tanulóktól, a tanítás végén pedig vissza kell számukra szolgáltatni.

Módosultak a házirendek

Az intézményeknek házirendet kellett módosítani, hiszen a rendeletben szerepel, hogy az okos eszközöket a házirendben meghatározott elzárt helyen kell tárolni, és a házirendben meghatározott személy veszi át és tárolja azokat visszaadásáig.

A tankerület iskolái szabad kezet kaptak a fenntartótól

A Miskolci Tankerületi Központ igazgatója, dr. László István megkeresésünkre – miszerint az ő fenntartásukban működő iskolák hogyan oldják meg a mobil-kérdést – a következő tájékoztatást adta:

A mobiltelefonok használatának szabályozása nem újkeletű az intézmények életében, mivel a Miskolci Tankerületi Központ fenntartásában működő iskolák házirendje már régóta tartalmaz erre vonatkozó előírásokat. A feladat most az, hogy ezeket az előírásokat az iskolák az idevonatkozó kormányrendelethez igazítsák.

A pontos eljárásrendet az iskolák egyénileg alakíthatják ki, igazodva a rendeletben foglaltakhoz, valamint a tanulói létszámhoz és egyéb szakmai sajátosságaikhoz – egészítette ki a fentieket a tankerület vezetője.

Van, ahol szeptember végén értékelik a kitalált rendszert

P. Holczinger Ferenc SJ, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda igazgatója is ismertette a boon.hu-val, hogyan oldják meg azt, hogy megfeleljenek a rendeletnek:

- Módosítjuk a házirendet a jogszabály előírása szerint, vagyis a diákoknak le kell adniuk a telefont és az intézmény gondoskodik a készülékek átvételéről és tárolásáról,

- a házirendben rögzítjük a leadás és a visszaszolgáltatás idejét, illetve a tárolás módját,

- a telefonok átvételét és visszaszolgáltatását NOKS munkatársak és ügyeletes pedagógusok végzik,

- a tanórákon a diákok laptopot fognak használni, erről nagy egyetértési arányban döntöttek a pedagógusok. 

A jezsuita gimnázium igazgatója hozzátette, hogy szeptember végén reflektálnak a tapasztalatokra, és szükség esetén módosítani fogják vagy kiegészítik a házirendet.

Zárt tárolókban lesznek a mobilok a nap végéig

Szerkesztőségünk birtokába jutott a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda szabályzata. Az iskolában osztályonként fogják begyűjteni az eszközöket a pedagógusok, melyet aztán zárt tárolóban helyeznek el. A szabályzatban kitértek arra is, hogy minden tárgy biztonsággal beazonosítható legyen. Az osztályszinten begyűjtött eszközöket az igazgatói irodában fogják tárolni. Az adott osztály utolsó órája előtt a szaktanár átveszi az eszközöket és az utolsó óra végén átadja azokat a tanulóknak.

A hőségre is figyelnek

Olvasónk jelezte, hogy az egyik miskolci gimnázium értesítette a szülőket, hogy – a hőség miatt – nem kötelező a zakó a tanévnyitón és – szintén a hőségre hivatkozva – 35 perces órákat tartanak az első napokban.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában