Október 23.

2 órája

Még mindig van mit kutatni a forradalomról

Kis Józseffel, a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltárának igazgatójával beszélgettünk.

Répássy Olívia

A lyukas nemzeti zászló lett a jelképe a forradalmnak

Fotó: MW

Az október 23-ai ünnepségek egyik leghitelesebb felszólalója Kis József, aki maga is kutatta a kommunizmus negyven évét, különösen miskolci tekintetben. Az 1956-os forradalom is ennek az időszaknak volt a hozadéka. 

emlektabla-koszoruzas-04-aj
Kis József főlevéltáros
Fotó: Ádám János

A Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltárában Szigorúan titkos – Hallgatók és oktatók az ’56-os forradalomban és a megtorlás időszakában címmel a vármegyei levéltárban őrzött dokumentumokból nyílt időszaki kiállítás.

Más szemszögből 

Az igazgató elmondta, 1956 jelenleg a kevésbé vagy nem kutatott témák közé tartozik a mostani egyetemisták körében, vagy azok között, akik kutatásra adják a fejüket.

„1956-ot illetően alapvetően nincs olyan terület, amit még ne kutattak volna ki. Leginkább arról van szó, hogy van olyan terület, amit még nem vizsgáltunk meg, tehát van létjogosultsága esettanulmányok készítésének különböző témákat illetően. Ilyen például az ávósok története a forradalom napjaiban és azt követően. Ebből a szemszögből a témát ugyanis még senki nem fogta meg, pedig egyébként így is meg lehetne vizsgálni. Nyilvánvaló, hogy korábban, még a rendszerváltozás előtt alapvetően tárgyközpontúan fogták meg a témát. Ez azt jelenti, hogy 

az ávósok léte és túlélése a Kádár-rendszerben részben tabut képezett, ezért nem foglalkoztak vele igazából, hiszen ez kellemetlen lett volna számukra

– vázolta fel Kis József.

Kétirányú volt a mozgás

Az igazgató beszámolt arról, hogy az ÁVH-nál kétirányú mozgás volt. „Az egyik, hogy például a megyei ávósokat áthelyezték Veszprémbe vagy Pécsre, tehát az ország másik végébe, ahol kevésbé voltak ismertek az utca embere számára. A másik irányú mozgás pedig nyilván ennek az ellentéte, például Pestről vagy más megyékből jöttek hozzánk az ottaniak hosszabb vagy rövidebb időre. Nyilvánvalóan volt egy-két ávós, aki nagy túlélőként maradt az eredeti helyén, de egy idő után, főleg mikor már jogutódként Politikai Nyomozó Főosztály lett az ÁVH-ból, őket eltanácsolták és üzemi vállalati területre vezényelték, így lettek belőlük személyzeti osztályvezetők vagy akár vállalatvezetők, igazgatók. 

A rendszer ugyanis jól tudta, hogy kik azok az úgynevezett kompromittált emberek számukra, és őket igyekeztek eltenni szem elől.

Ennek az volt a lényege, hogy a politikai nyomozó osztályra meg egyáltalán a rendőrségre ne automatikusan mint az ÁVH jogutódjára tekintsenek. Éppen ezért tették őket más területre” – magyarázta az igazgató.

A kutatások helyszíne 

Kis József elmondta azt is, hogy ő maga nem jár régiségvásárra, és nem is hallott olyanról, hogy valaki ott talált volna dokumentumokat az 1956-os forradalomra vonatkozóan. Ilyenről valóban rendkívül ritkán és nagy szenzációként számolnak be azok, akik mégis kincsekre lelnek a régi tárgyak között. A kutatás másik terepe lehetne még a forradalmat megélők örököseinek tulajdona.  

„Bizonyosan vannak még olyan személyek, akár külföldön, akár Magyarország területén, akik a forradalom napjaiban keletkezett iratok tulajdonosai. Ezek a dokumentumok nyilvánvalóan családi hagyatékok részét képezik most, és az örökösök belátása szerint kerülnek majd közkézre, nyilvánosságra, vagy pedig megmaradnak családi emléknek.” Ha egyáltalán belenéznek a hagyatékba. Kis József szerint tehát valójában csak néhány helyszíne maradt a kutatásnak. „Ennek most már alapvetően csak a levéltár lehet a terepe, illetve a közgyűjtemények, hiszen nagyon-nagyon kevesen élnek azok közül, akik résztvevői, alakítói vagy szemtanúi voltak az eseményeknek. Rendelkezésre állnak tehát a közgyűjteményben meglévő iratok, illetőleg a korábban készült interjúk és visszaemlékezések. Ezekre lehet hagyatkozni e téren” – mondta.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában