Diákok versenyeztek Encsen

Az Abaúj Tűzvédelméért Alapítvány és az Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség hetedik alkalommal rendezte meg a Diák Tűzoltó Versenyt Encsen.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Gaudii

A meghívásos rendezvényen hét általános és négy középiskolás csapat mérte össze a felkészültségét. A korábbi versenyekhez hasonlóan, a diákoknak elméletben és gyakorlatban is helyt kellett állniuk. A tesztfeladatokon túl, tűzoltóeszközök felismerése, szerelési feladat, tömlőgurítás, akadálypálya és füstsátor várt a versenyzőkre. A jó hangulatú versenyen minden csapat ügyesen teljesítette a feladatokat, a győzteseknek szánt kupákat Kovács Sándor tűzoltó ezredes, katasztrófavédelmi kirendeltségvezető adta át.

 A verseny eredménye:

 Az általános iskola kategória helyezettjei:

I. Szent László Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Encs)

II. Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

III. Károlyi Gáspár Általános Iskola (Gönc)

 A középiskola kategória helyezettjei:

I. Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola (Szikszó)

II. Északi Agrárszakképzési Centrum Bárczay János Mg. Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Abaújszántó)

III. Encsi Váci Mihály Gimnázium és Kollégium

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában