A közösségből merít erőt a munkájához

Mint azt megírtuk, július 1-jétől Novák Irén lett a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára. Most megkérdeztük, hogyan érzi magát új munkakörében, mivel foglalkozik, a Miskolci Kulturális Központ vezetése óta. 

Munkájáról mesélt Novák Irén

Milyen az új feladata? 
Megtisztelő, inspiráló, izgalmas… ahhoz tudnám hasonlítani, amikor egy rendkívüli művész felkér egy szakembert, hogy építse a karrierjét, és segítsen kibontakoztatni a tehetségét. Csak az én helyzetemben nem egy, hanem több ezer tehetség, alkotás, szakember és ötlet lehetőségeit segíthetem a tudásommal. Nem idegen tőlem a feladat. A pályám során különböző kulturális területeken dolgoztam. A küldetés lényege szerintem minden területen az, hogy rajongással szeressük nemzeti értékeinket, próbáljuk megmutatni őket a világban, és segítsük a tehetségeket kibontakozni. Amikor az első amatőr színházi darabot mutattuk be Gesztelyben a gyerekekkel úgy éreztem, itt ezen a kis településen létrehoztunk valami különlegeset, valami figyelemreméltót. Most alkalmam van kultúráról egyeztetni nemzetünk művészeivel, ami megtisztelő számomra. De most is ugyanúgy megélem a lelkesedést, őszinteséget és izgalmat, mint ahogy a pályám elején a gyerekekkel. Ezek a több területről származó, gyakorlati tapasztalatok fontosak a munkám során. Voltam művelődésszervező, irányítottam a Művészetek Házát, majd a Miskolci Kulturális Központot. Ezt követően országos hatókörű kulturális feladataim voltak, így fokozatosan egyre szélesebb rálátást szereztem a kulturális intézményrendszerre. 
Most a színházak, a szimfonikus zenekarok, az előadó-, a tánc-, a képzőművészek, az irodalmi alkotóművészek és a művelődési házak érdekeit képviselem az egész országban. Ez óriási, és nagyon szép feladat.
 

De például Sopron és Pécs nagyon távol vannak tőlünk, hogyan lehet megismerni a vármegyék, régiók kulturális intézményeit és értékeit? 
A munkám talán legfontosabb és leginspirálóbb részei a találkozások. Nélkülözhetetlen az állandó párbeszéd a kulturális élet vezetőivel, művészeivel, szakembereivel. Olyan bizalomteljes viszonyt szeretnék kialakítani velük, ami segíti a jó ötletek és a tehetséges emberek kibontakozását. Ők tudásukkal képviselik a területüket, én pedig lehetőségeket és segítséget nyújtok nekik. 
A nagy, közös célokat a kulturális stratégia tartalmazza. Ebből érdemes kiemelni, hogy szeretnénk még inkább elvinni a kultúrát a kistelepülésekre. Mondanom sem kell, ezzel én különösen tudok azonosulni, hiszen én is egy kistelepülésen kezdtem a pályámat. Most arra ösztönözzük a színházakat, zenekarokat, művészeti együtteseket, hogy ne csak a telephelyükön dolgozzanak, hanem menjenek el a legkisebb településekre, akár néhány zenekari taggal vagy utaztatható színházi produkciókkal. Vagy próbálják meg úgy összeállítani az éves programkínálatukat, hogy abba kisebb községek is be tudjanak csatlakozni, például azzal, hogy támogatják a gyerekek részvételét a rendezvényen. 
A másik oldalt tekintve azt látjuk, hogy a kulturális intézmények tagjai is rengeteg tapasztalatot szereznek azáltal, hogy elmennek a kis közösségekhez. Az a vendégszeretet semmivel sem hasonlítható össze, ami egy ilyen alkalommal fogadja a messziről jött művészeket. Az a cél, hogy minden településre jusson olyan értékes, minőségi kulturális program, amivel a kultúrpolitika is azonosulni tud. Így éves szinten hét-nyolc rendezvényhez tudnak hozzájutni a kistelepülések. Emellett fontos, hogy ne csak Magyarország területében, hanem nemzetben gondolkodjunk, ezért egyre több olyan kezdeményezés van, ami már Kárpát-medencei szintre is kiterjed, hiszen minden magyar ember egy őrhely, éljen bárhol a világban. Amikor úgy érezzük, hogy mi segítünk, ugyanott valójában bennünket ér kulturális élmény és megtapasztaljuk, milyen fantasztikus erőforrás rejlik a külhoni magyar közösségekben. 

Jut eszembe, most rálátása van arra is, hogy Miskolc hol áll a kulturális palettán. 
Igen, az embernek a szíve mindig hazahúz, és jó ránézni, hogy az országon belül a mi színházunk, a mi zenekarunk, a mi bábszínházunk vagy akár a fesztiváljaink milyen kiemelt helyen szerepelnek. Meg hát a szerető közönség! Jó tudni azt, hogy a miskolci, sőt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei emberek mennyire nyitottak az igényes kulturális életre! Ezt is szeretném segíteni az én lehetőségeimhez mérten, amennyire csak tudom. 

Mit szeretne elérni még az új munkájával? 
Szeretném közvetíteni művészeink hitét és lelkesedését a kultúra iránt minél több ember számára. Hiszem, hogy az élmények, amelyeket a kultúrában közösen átélünk, összekötnek bennünket. Ez egy nagyon fontos közösség, amelyre napjainkban nagyon nagy szüksége van az embereknek. 
Ami mindig is nagyon közel állt hozzám, az a tehetséggondozás. Látva a rengeteg ügyes, tehetséges fiatalt mindig azt éreztem, igen, ez az, ezért érdemes ezt csinálni. De nem csak a fiatal tehetségekre gondolok, hiszen számos idősebb ember találja meg az önkifejezési módját a művészetekben, és alkot valami különlegeset. Őket kell megmutatnunk, velük kell büszkélkednünk és őket megbecsülnünk. Nemrég a Magyar Zene Házában jártam a Nemzeti Tehetség Program gáláján. Olyan büszke voltam a sok tehetséges fellépőre, és az járt a fejemben, hogy ezt mindenkinek látnia kell. Amikor borúlátóan tekintünk a jövőbe, csak egy pillantást kellene vetnünk rájuk: ők a jövő, őket kell bátorítanunk! Engem ez visz előre a munkám során. És még nem is említettük azokat a fiatalokat, akik most lépnek a munkaerőpiacra tele lendülettel, új látásmóddal. A kulturális központ vezetőjeként ismertem fel először, milyen fontos tanulni az új generációktól. Azóta elkötelezett híve vagyok a mentorprogramoknak és a generációk közötti párbeszéd elősegítésének. Ez a szemlélet áthatja a munkámat. 

Hogyan tud beilleszkedni a fővárosi létbe? 
Pezsgő, nyüzsgő és minden elérhetően közel van. Egyedül a dugókat nem szeretem, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon közel lakom a munkahelyemhez, így reggelente és délután is csak sétálni szoktam. A szívem azonban hazahúz, ha tehetem, hétvégente itthon vagyok. Az ember akkor látja meg igazán szülőföldje szépségeit, amikor elkerül egy kicsit messzebbre. Addig ugyanis ez természetes, sőt, el is vágyódunk, mert azt hisszük, hogy máshol majd sokkal jobb lesz. Már a Nemzeti Művelődési Intézetben dolgozva sem Miskolcon éltem, hiszen az Bács-Kiskun vármegyében van, Lakitelek településen. Az alatt az egy év alatt rengeteget jártam az országot, mert nem tudok kizárólag íróasztal mögül dolgozni. Úgy érezném, hogy elszakadok a valóságtól. Nekem tehát nagyon fontos, hogy legyen közvetlen kapcsolatom a munkatársaimmal. Így nem valakinek a szemüvegén keresztül tájékozódom, hanem kialakulnak személyes benyomásaim. 

Így tervezte az életét, ilyen előmenetellel? 
Ha az ember szívvel-lélekkel csinál valamit és szakmailag folyamatosan bővíti az ismereteit, megtalálják a lehetőségek. Olyankor bátornak kell lenni, és hinni abban, hogy mindaz, amit az élet megtanított nekünk, mások számára is érték lehet. Én nem pozícióban gondolkodtam, hanem feladatokban. Emlékszem, még pályám elején egy csoportot vittem Miskolcra a Művészetek Házába, ahol megnéztük a Thália Színház előadását: A gyertyák csonkig égneket. Sosem felejtem el, ültem az erkélyen és arra gondoltam, mit kell ahhoz tenni, hogy valaki ilyen helyen dolgozhasson. Elképzeltem, milyen fantasztikus érzés lehet elhozni ezt az élményt az emberekhez. Állni a színfalak mögött, és figyelni a reakciójukat: mit hallanak meg Márai üzenetéből, észreveszik-e a színész bravúros mimikáját, van-e hűhaélményük, amikor elhúzódik a függöny. Lehet, hogy túl idealista vagyok, de engem ezek a benyomások visznek előre. És persze az inspiráló emberek. 
A minap egy fiatal villamosmérnökkel találkoztam. Büszkén mutatta meg nekem az új furulyáját. Nem tagadom, meglepődtem. Abban a környezetben, helyzetben, egy fiatal, műszaki érdeklődésű fiatalember népi furulyákat készít és arról beszél, számára milyen feltöltődést jelent ez a munka. 

Miért fontos a kultúra az emberek életében? 
Megerősíti a kis közösségeket, hiszen ha vannak kis közösségek a településeken, akkor az megtart, megerősít és biztonságot nyújt nehézségek idején. A közösségek össze tudnak fogni egy jó ügy érdekében. Én magam is tapasztaltam, nemcsak a pályám elején, hanem akkor is, amikor nagy cégnél dolgoztam, hogy ha van egy erős közösség, akkor az bármit meg tud teremteni. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzatnak van egy olyan helyi identitást erősítő programja, amiben én is részt vettem. Tizenhat település volt benne, és szakmai napokat tartottunk. Én magam is elmentem egészen kis falvakba, ahol azt láttam, ha van közösség, tudunk tenni egy közös célért. 

Mi lenne akkor, hogyha nem lenne kultúra, milyen emberek lennénk? 
A kultúra nem csak annyiból áll, hogy elmegyünk színházba vagy kiállításra. Átszövi az egész életünket, a viselkedésünket, a beszélgetéseinket, az étkezésünket, az öltözködésünket. Meghatározza kik vagyunk és hogyan tekintünk a világra. Ezért ha a legjobbat akarjuk a gyermekeinknek, értékeket adunk át nekik. Átadjuk hagyományainkat, nemzeti identitásunkat, értékrendszerünket, és bevonjuk őket közösségeinkbe, legyen az egy családi, baráti, települési közösség vagy egy határokon átívelő nemzetközösség. Ha a gyerekeknek már egészen kis korban lehetőséget tudunk biztosítani a kulturális programokra, az kapaszkodó lesz nekik, ha nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen tapasztalatokat, kifejezési formákat és megoldásokat is kínál az élet problémáira. 
Sokan mondják, hogy a mai fiataloknak már másak az igényeik. Kitárult a világ, minden gyorsan és könnyedén elérhető, előre tekintenek. De én azt gondolom, vannak olyan lelki igényeink, amelyek fontosak a mentális egészségünkhöz. Ilyenek például a rítusok, amelyek alatt nem feltétlenül szertartásokat értünk, hanem például egy családi vacsorát, közös társasjátékozást, nyári biciklitúrát. Lehet, hogy a hely és az idő átalakul, de ezek a találkozások éppúgy kapaszkodót jelentenek napjainkban is, beépülnek a gondolatiságunkba. Egy kulturális élmény vagy találkozás után az ember napokra kiszakad a hétköznapokból, feltöltődik. Lehet, csak az a lényege, hogy boldogabb emberek legyünk és elégedettebbek az életünkkel. Sokszor és sokat beszélünk a művészet valódi küldetéséről, keressük a fundamentumokat, igyekszünk szavakba önteni, miben is rejlik valódi ereje. Hiszem, hogy a valódi erő abban rejlik, hogy a lélek ajándékai nem mulandóak. Elkísérnek, erőt adnak, bátorítanak.