Szemben állva a halállal

A Nem halok meg című film összefoglalójában ez olvasható: Te mit tennél, ha megtudnád, hogy olyan betegségben szenvedsz, amit az embereknek csupán az 5 százaléka él túl? Dér Asia retteg attól, hogy ő maga is rákos lesz, mint ahogy ez családjában előfordult. Édesapját ugyanis már diagnosztizálták rákkal, ami szerencsére nem volt halálos kimenetelű. De több rokonát is vesztette el e betegség miatt. 

– számolt be témaválasztásáról a fiatal rendező, aki filmjeiben legszívesebben tabukról beszél, mint az Anyáim történetében, amit társrendezőként készített. „Saját tapasztalatom, hogy az emberek nehezen beszélnek a halálról és a rákról is. Még ha van is szándék erre, akkor sincsenek szavaink. A szakemberek megerősítették személyes tapasztalatomat. Kiderült, hogy Kelet-Európában ezek tabutémák. Túl sokáig várunk, mielőtt bármit is kérdeznénk, aztán jön a bűntudat, az önvád, hogy miért nem mondtam, miért nem tettem fel azt a kérdést. Ez egészen hazugságig is mehet, hiszen egyik barátom édesapja úgy halt meg rákban, hogy végig lumbágónak hívták. Arról pedig nem lehet beszélni, amit nem konkrétan nevén nevezünk. Ezzel a filmmel azért szerettünk volna ilyen témával foglalkozni, hogy a közös mozizás hatására az emberek könnyebben ki tudják fejteni véleményüket. Hisszük, hogy sokkal könnyebb lesz az életünk, ha ezek a beszélgetések elindulnak bármi, akár az én filmem kapcsán” – mondta. 

Érintett a főszereplő 

Dr. Várdi Katalin tüdőgyógyász úgy tartja, erre az élethelyzetre lehet úgy is tekinteni, mint egy új lehetőségre. Ilyenkor a beteg átértékeli az életét, ami alkalmat nyit új szemszögből megvizsgálni mindent. Ő ajánlotta a rendező figyelmébe Einspach Gábort, akinél még csak akkor diagnosztizálták a rákot. Ráadásul galériatulajdonosként, műkereskedőként és igazságügyi szakértőként nyitott is volt a forgatásra. A főszereplő személyisége nemcsak a közös munkát tette lehetővé, hanem a stáb tagjainak is segítséget nyújtott a drámai, élet-halál közötti helyzetekben. 

„Csodálatos volt belelátni egy galériatulajdonos életébe. Gábor pedig egy teljesen más szemléletet hozott be a filmbe, mint amit elképzeltem. Ő tudott beszélni arról a helyzetről, amiben volt. És biztos vagyok abban, hogy egy másik hivatással rendelkező főszereplő pedig egy másik szemléletet hozott volna be. A legizgalmasabb ezekben a típusú dokumentumfilmekben, hogy egyetlen ember szemén keresztül nézzük az adott témát, és nem átfogóan vizsgáljuk meg” – mondta Dér Asia. 

A film elkészítésénél nehézség volt még, hogy éppen a pandémia időszakában forgattak. Einspach Gábort a Heidelbergi Egyetemi Kórházban operálták, ahova pár napon belül kaptak forgatási engedélyt Dér Asia személyes hangvételű levelének köszönhetően. Még az operációra is beengedték őket. Dr. Bodoky György onkológus és a rehabilitációban részt vevő Szent László Kórház nővérei rendkívül támogatóak voltak. 

„A forgatás alatt sokszor kérdezgettem magamtól, hogy én vajon hogyan reagálnék egy-egy helyzetre. Sokszor nem tudtam válaszolni ezekre a kérdésekre. Egyben azonban teljesen biztos vagyok: beszélni akarok a problémámról, az érzéseimről, a félelmeimről, és buzdítani fogom erre a környezetemet is, hogy mindannyian könnyebben fel tudjuk dolgozni az eseményeket. Nyíltan és őszintén beszéljünk mindenről! Mint most arról is, hogy úgy érzem, arról szól az öregedés, hogy egyre több félelmünk van” – mondta a rendező, aki ezzel arra célzott, egyre több témáról fog tudni forgatni a későbbiekben, ha a tanára tanácsára gondol. A rendezőnek saját bevallása szerint a legnehezebb elengedni egy óriási adag nyersanyagot. „Több mint három éven keresztül forgattunk, aminek eredménye csaknem háromszáz óra nyersanyag lett. Mikorra elkészül a 90 perc, addig nagyon sok rész borzasztóan fontossá válik számunkra, ami meg végül kimarad belőle” – mondta szomorúan Dér Asia, aki elárulta, a film vágása majdnem másfél évig tartott.