Új évad

2024.08.30. 17:30

Boldog új évet, Szimfonikusok! (fotókkal)

A címben szereplő köszöntés nem elírás, hanem mint a Miskolci Szimfonikus Zenekar évadnyitó ülésén Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezetőtől megtudhattuk, így köszöntik egymást minden évad elején a zenekari tagok.

Boon.hu

A Miskolci Szimfonikus Zenekar évadnyitó társulati ülése. Tóth-Szántai József megválasztott polgármester, Varga Andrea alpolgármester, Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezető, Török Levente művészeti vezető

Fotó: Vajda János

A Miskolci Szimfonikus Zenekar augusztus 30-án pénteken délelőtt találkozott a zenekari székházban sajtótájékoztató keretein belül, ahol is jelen volt Varga Andrea Klára, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere, Tóth-Szántai József Miskolc Megyei Jogú Város új polgármestere, Török Levente, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezető.

Új művészeti vezetővel dolgoznak majd

Szászné Pónuzs Krisztina a Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntő beszédében elmondta, 

hogy az évad első társulati ülésén a feladatok áttekintése és a lehetőségek feltérképezése a feladat. Ez az év azért különleges, mert egy egészen új időszak elé néz szeptembertől a zenekar azzal, hogy most kezdődik majd el az érdemi munka az új művészeti vezetővel, Török Leventével, erre mindenki nagy várakozással tekint. 

A kultúra, városunk egyik zászlóshajója 

Varga Andrea Klára alpolgármester köszöntő beszédében kiemelte, 

hogy a város számára mennyire fontos az a munka, amit a zenekar végez. Megköszönte a befektetett energiát és egy nagyon jó évadot kívánt a társulat számára, de nem búcsúzott, hiszen ígérte, hogy a koncerttermekben mindig jelen lesz. 

Tóth-Szántai József leendő polgármester beszédében kiemelte, hogy a város egyik zászlóshajója a kultúra kell, hogy legyen.

Én hiszek a jelenlétben és hiszek a szavak erejében, és az, hogy Veres Pál polgármester úrral a múlt héten a színház évadnyitó társulati ülésén voltunk és most alpolgármester asszonnyal ketten vagyunk itt, ennek üzenete kell, hogy legyen mindenki felé, aki ebben a városban él. Ugyanis én továbbra is azt gondolom, mint amit korábban mondtam: nincs két Miskolc, egy Miskolc van. Mindenki, aki ebben a városban él és mindenki, aki ebben a városban valamit létrehoz akár gazdasági szakemberként, akár orvosként, akár ápolónőként, akár színészként vagy zenészként, az ennek a városnak és ennek a közösségnek nagyon fontos része és nagyon fontos szereplője

 - tette hozzá. A leendő polgármester azt is kifejtette, hogy Miskolc város jövőjét az alkotó közösségek jelentik és ezekre vigyázni kell. Majd hozzátette, városvezetőként az is a feladata lesz 2024. október elseje után, hogy ami jól működik, arra vigyázzon, és a Miskolci Szimfonikus Zenekar jól működik. Török Levente, a Miskolci Szimfonikus Zenekar új művészeti vezetője a következő gondolatokkal zárta az eseményt: 

A zenekar elsősorban a miskolciaké és a térségben élőké, de ne felejtsük el, hogy egy ilyen 86 fős muzsikus csapat igazi zászlóvivője tud lenni a városnak és itt nemcsak arról beszélünk, hogy az itteni közösséget építjük és jó koncerteket adunk és valami különlegeset alkotunk, hanem ez egy olyan dolog, amire máshol az országban és más országokban is büszkék lehetünk.

Majd hozzátette, nagy öröm, hogy a következő szezonra sikerült nagyszerű vendégművészeket is meghívni, akik ehhez a közös építkezéshez nagy-nagy mértékben hozzájárulnak majd. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában