Vármegyei II.

2023.11.19. 16:35

„Amit egész évben felépítettünk, azt egy mérkőzés alatt tönkretettük”

Vármegyei II. osztály, Észak csoport, 13. forduló, vasárnap:

Boon.hu

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Onga – Sajószentpéter 2-5 (1-0) 

Onga, 30 néző. V.: Horváth R. (Vincze, Solymosi).

Onga: Galamb Márk – Kleine, Bóta, Galamb Márió (Gulyás), Szajkó, Hajkó (Horéna), Tóth M., Nagy D., Ruszó (Beri A.), Hegedüs, Horváth N. Edző: Tóth Richárd.
Sajószentpéter: Gyuró – Balázs T., Kovács A., Orosz, Márton M., Bálint Cs., Konkoly (Horváth L.), Bodzás (Mezőssy), Halász (Bodnár), Mata (Ruszó G.), Taskó (Csendi). Edző: Pallós Szabolcs.

G.: Galamb Márió, Ruszó, ill. Kovács A. (2), Márton M. (2), Balázs T. Jók: Hegedüs, Tóth M.  ill. Mata, Horváth L. Kovács A. 

Tóth Richárd: – Amíg bírtuk fizikailag, addig kézben tartottuk a mérkőzést. Miután elfáradtunk, felhoztuk a vendégeket, ők pedig köszönték és bedaráltak minket. Köszönet azoknak, akik támogatták az egyesületet. Tavasszal eredményesebbek leszünk.
Halász Patrik csapatvezető: – A téli szünetben el kell gondolkodni. Akik itt voltak, azoknak köszönjük szépen. További sok sikert a hazai csapatnak.    

Sajóvámos – Szendrőlád 2-4 (0-1)

Sajóvámos, 50 néző. V.: Bujnóczki (Szaniszló-Szabó, dr. Pocsai).

Sajóvámos: Stefán D. – Tóth I., Balogh T., Horváth Z., Monyók, Váradi, Szegedi, Hozdik, Tóth B., Szabó D.,. Nagy Zs. Edző: Tóth Barnabás.
Szendrőlád: Káló J. – Ádám D., Radics, Dányi, Lakatos Zs., Kálló K., Korotki (Horváth R.), Ádám T. (Ádám M.), Szávuj, Lakatos M., Rácz. Edző: Kalló Barnabás.

G.: Balogh T., Szegedi, ill. Ádám T., Kálló K., Lakatos Zs., Horváth R. Jók: Váradi, ill. az egész csapat.  

Tóth Barnabás: – Akaratgyenge játék. Szégyelljük magunkat! Amit egész évben felépítettünk, azt egy mérkőzés alatt tönkretettük. A dobogón telelünk, ez az egy pozitívuma van a mai napnak. Köszönjük az önkormányzat egész éves támogatását és mindenkinek, aki valamilyen formában segített bennünket. Nélkülük ez nem jöhetett volna létre! 
Kalló Barnabás: – Az őszi szezon legjobb meccsén nagyon megérdemelten győztünk. Amikor a létszám teljes, akkor a csapat megmutatta, hogy valójában hol lenne a helye a mezőnyben. Jó játékvezetés. Sok sikert Sajóvámosnak!

Megyei foci hírek, eredmények a boon.hu oldalán, itt!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!