Labdarúgás

2024.08.25. 15:35

„Focikülügyérek” küldései: Garadnáról és Encsről az Adriára, majd Egerbe

Mozgalmas és felejthetetlen napok állnak a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei síposok mögött

Fotó: MW

„A horvátországi Zadarban töltöttünk pár napot feltöltődés és nyaralás céljából – kezdte Bujnóczki Bence, a vármegyei elit keret tagja, majd így folytatta: – Nem hanyagoltuk el az edzéseket sem, az adriai parton lévő csodálatos, a világörökség részét képező – Splithez közeli – városban mindennap készültünk őszi szezonbeli mérkőzéseinkre. Kis túlzással mondva: a tenger vizéből egyenesen Egerbe vezetett az utunk, ahol a barátnőmmel, Juhász Evelinnel együtt kaptunk küldést országos utánpótlás kupa mérkőzésre, az Eger SE – Tarpa SC összecsapásra. Mindketten valljuk, hogy legfontosabb az elméleti és a fizikai képzettség, ennek jegyében maximalisták és valamennyi téren nagyon aprólékosak vagyunk.”

 Juhász Evelin és Bujnóczki Bence 

Jó tudni 

A garadnai Bujnóczki Bence vármegyei I. osztályú játékvezető, 2022-ben az Év utánpótlás dirigense. A Debreceni Egyetemen testnevelés- földrajz szakos hallgatója, tanár lesz. 
Az encsi Juhász Evelin vármegyei játékvezető. A Debreceni Egyetem általános orvosi karának hallgatója.
A két sportember a civil életben párt alkot.

 Juhász Evelin és Bujnóczki Bence egy párt alkotnak
Fotó: MW
Fotó: MW
 
Egy párt alkotnak az életben Fotó: MW
Fotó: MW
Fotó: FB
Fotó: FB

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában