Helyi sport

2024.08.12. 11:36

,,Hiába mondom, hogy rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, és hatalmas fölényben játszottunk, a lényeg az az, hogy az ellenfél elvitte a három pontot"

A labdarúgó NB II 3. fordulójában a Kazincbarcika hazai pályán kapott ki. A szakemberek így értékelték a meccset.

Kolorcity Kazincbarcika SC – BVSC-Zugló (0–1)


 

Erős Gábor, a KBSC vezetőedzője: – Nagyon nehéz egy ilyen mérkőzés után bármit mondani. Természetesen tudtuk, hogy egy nagyon jól szervezett csapat fog hozzánk látogatni, de hiába mondom, hogy rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, és hatalmas fölényben játszottunk, a lényeg az az, hogy az ellenfél elvitte a három pontot. Nem szoktam ilyenekkel foglalkozni, és magyarázkodásnak tűnik, de úgy gondolom, hogy a játékvezető az 5. percben elkövetett egy elég nagy hibát, ami befolyásolta a mérkőzést. De nem akarom erre fogni, mert volt utána még 85 perc, ám azonban ha nekünk sikerült volna megszerezni a vezetést, akkor rákényszeríthettük volna az ellenfelet egy másfajta játékra. Pontosan azt szerettük volna, hogy a mérkőzés elején betaláljunk, ez nem sikerült, a második félidőben pedig a BVSC egy jól eltalált lövéssel megszerezte a vezetést, amely után a helyzeteink kimaradtak. Az, hogy elvitték a három pontot, számomra nagyon fájdalmas.

Csábi József, a BVSC vezetőedzője: – Egy nagyon jó csapat ellen nyertünk. Zsinórban a harmadik mérkőzésünket játszottuk idegenben, és egész jó eredményeket értünk el. Egy nagyon hosszú úton vagyunk, amelynek az elején járunk, és csapatot építünk, nagyon jó érzés így építeni. Ma némi szerencsénk is volt. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában