Kerékpár

2024.08.28. 17:46

Közel négyszázan tekertek a Jabil ,,Tisza Tour” kerékpártúrán

A múlt hét végéi kerékpár után szeptember 21-én jön a futás.

A rajt utáni pillanat

Fotó: Munkácsi Péter

A Jabil ,,Tisza Tour” elnevezésű kerékpártúrát augusztus 25-én, vasárnap két távon rendezték meg Tiszaújvárosban. A Jabil Circuit Magyarország Kft. parkolójában kijelölt versenyközpontban közel négyszáz sportember pattant nyeregbe. A 15 és a 40 kilométeres túra indulói az aktívan résztvevő Falvai-Sashalmi Szilviának, a névadó cég gyárigazgató-helyettesének a rajtjelére kezdték meg a kilométerek gyűjtését. A szintidőket úgy állapították meg a rendező Tiszaújvárosi Triatlon Klub munkatársai, hogy a távokat mindenki kényelmesen teljesíteni tudta. Amíg a két hosszú táv résztvevői kint tekertek, az óvodásoknak és kisiskolásoknak ügyességi kerékpáros versenyt rendeztek a versenyközpontban. A túra végén minden célba érkező egyedi befutóérmet kapott ajándékba.

Ajándékokat

A túrát teljesítők között – a program végén – értékes ajándékokat sorsoltak ki. Három fődíj talált gazdára, a 100 000 forintos Decatlon utalványt a Jabil Circuit Magyarország Kft. dolgozója, Juhász Anita (Görbeháza), a két Garmin-okosórát pedig Gonda-Tóth Judit (Tiszaújváros-Jabil) és Handa Diána (Sajóörös) nyerte meg. A Jabil dolgozói közül kerékpáros fejvédőt vihetett haza Csordás Csaba (Miskolc) és Bessenyei Máté (Tiszaújváros), míg egy-egy hátizsákot nyert Varga Dóra (Harsány), Prém József (Hajdúböszörmény), Lutz Iván (Tiszaújváros), Tóth Róbert (Tiszaújváros) és Fridrik Józsefné (Tiszaújváros). A lakossági indulók közül kerékpáros fejvédővel gazdagodott Pöstényi József (Tiszaújváros) és Laskai Ágnes (Miskolc). 
A sportbarátoknak nem kell sokáig várniuk az újabb eseményre, hiszen szeptember 21-én, szombaton rendezik meg a Jabil 1/3 Maraton futóversenyt. Az új, 4,7 km-es körpályán egyéniben 1 és 3 körös távot lehet választani, de a 14 km-t három tagú váltók is leküzdhetik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában