Labdarúgás

2024.09.14. 17:35

A végén nyílt ki az olló

Az ETO magabiztosan jutott tovább Putnokon, de a hazaiak a hajráig tartották a lépést az NB I-es csapattal.

A rossz idő ellenére tele volt a Putnok Fc lelátója

Fotó: Marosréti Ervin

A Magyar Kupa sorozatban a Putnok FC együttese többször tört már borsot magasabb osztályú ellenfele orra alá, így az ETO elleni találkozót is bátran kezdték az NB III.-as hazaiak. A mezőnyben ugyan többet birtokolta a labdát a vendégcsapat, ám a gömöriek veszélyesen kontráztak, a védekezésbe pedig keményen beleálltak. Az első negyed óra végéhez közeledve azonban elszámították magukat. A bal szélen Daniel Stefulj elszakadt az emberétől, felnézett, majd pontosan adott középre. A kapu elé pedig a jó ütemben érkező Sahlinak nem volt nehéz dolga, laposan a hálóba passzolt.

Kimaradt büntető

A továbbjutás szempontjából rendkívül lényeges első gólt tehát hamar megszerezte a győri csapat, ettől azonban meg is nyugodtak. A hátrány ellenére a PFC továbbra is tette a dolgát, az első félóra végén pedig hatalmas egyenlítési lehetőséghez jutottak. Máris Dominikkal szabálytalankodtak a vendégek a tizenhatoson belül, amiért Berényi játékvezető azonnal tizenegyest ítélt. A büntetőt azonban Lőrincz Attila elhibázta, Petras ugyan érezte az irányt, de nem kellett védenie, mert a labda a keresztléc fölé szállt. A szünetig hátralévő időben az ETO mezőnyfölényével telt, újabb komoly gólhelyzetet azonban már nem tudtak kialakítani.
A fordulás után Korbély Kristóf lábában maradt az egyenlítés, ajtó-ablak helyzetben a kapujából jól kilépő Petrast találta el. Az elhibázott lehetőséget megbosszulta a Győr. Előbb egy jobbról magasan átszálló labdát Stefulj fejelt vissza a hosszú sarokba, egy perccel később pedig Benbouali kapott pontos átadást, felnézett majd félmagasan Perehanec válla felett talált a putnoki kapuba.

Felállt a Putnok

Az események ezzel azonban nem értek véget, Szala Ákos csapata sokat tett azért, hogy a szépítő találatot megszerezze. Fél órával a vége előtt egy labdaszerzés és egy pontos kényszerítő után Lőrincz Attila talált az ETO kapujába. Ha pedig azt is nézzük, hogy egy szabadrúgás után Máris fejese a keresztlécen csattant, akkor ez a gól abszolút megérdemelt volt. A gömöriek ettől új erőre kaptak, Lőrincz pedig javította az első félidei hibáját. Szabadrúgásból, húsz méterről mintaszerűen tekert a bal felső sarokba.

Jó győri hajrá

Nyílt lett a kupameccs, de nem sokáig, a zöld-fehérek ugyanis végigvittek egy kontrát, melynek végén Gavric közelről passzolt a kapuba. A továbbjutás kérdése szűk tíz perccel a vége előtt dőlt el végképp: Stefulj lapos beadása után a hosszú oldalon érkező Krivokapic becsúszva juttatta a labdát a gólvonal mögé. Ezzel pedig még nem volt vége, nem sokkal a lefújás előtt Stefulj állította be a végeredményt.
Az ETO összességében rászolgált a győzelemre, de a putnoki játékosok is büszkék lehetnek a teljesítményükre, hiszen egészen a hajráig megnehezítették a két osztállyal magasabban szereplő ellenfelük dolgát.

Jegyzőkönyv
Magyar Kupa, 3. forduló

Putnok FC - ETO FC Győr 2-6 (0-1)


 

Putnok, Várady Béla Sportközpont, 400 néző. V.: Berényi (Kovács G., Nagy V.)


 

Putnok FC: Perehanec - Végső, Mrva, Galacs, Lőrincz, Pócsik, Korbély, Tordai, Máris, Kercsó, Nemes. Edző: Szala Ákos


 

ETO FC Győr: Petras - Albion, Bitri, Szépe, Boldor - Stefulj, Ouro (Skvarka, 86.), Anton, Gavric (Vinger, 86.) - Sahli (Diarra, 71.) Bonbouali (Krivokapic, 77.) Edző: Borbély Balázs.


 

Sárga lap: Lőrincz az 50., Mrva a 60., Máris a 64., Stefulj a 72., Albion a 80. percben.


 

Gólszerző: Sahli (0-1) a 14., Stefulj (0-2) az 52., Benbouali (0-3) az 53., Lőrincz (1-3) a 65., Lőrincz (2-3) a 73., Gavric (2-4) a 75., Krivokapic (2-5) a 83., Stefulj (2-6) a 90. percben.

Szala Ákos: 

- Egy ilyen meccs mindig a boxon belül dől el. Az ETO kihasználta a lehetőségeit, mi viszont ezzel javarészt adósak maradtunk. Ettől függetlenül büszke vagyok a csapatra, ha így fogunk futballozni a bajnokságban, akkor sok szép eredményt érünk majd el.

Borbély Balázs: 

- Egy tipikus kupameccs volt, ahol a hazaiak megnehezítették a dolgunkat. Amikor előnyt, vagy nagyobb vezetést szereztünk, akkor megnyugodtunk, ezért sokáig  nyílt maradt a párharc. Annak viszont örülök, hogy az utolsó húsz percben jól reagáltunk a szituációkra, így magabiztosan léptünk tovább.

Továbbjutott az ETO FC Győr.

További vármegyei labdarúgás itt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában