14 órája
Foci: a szégyentől a kivégzésig
Különleges nyilatkozatok születtek az egyik vármegyei első osztályú bajnoki focimeccs után. Foci: túlélésért harcolnak.
Különleges nyilatkozatok születtek az egyik vármegyei első osztályú bajnoki foci meccs után.
Foci: a szégyentől a kivégzésig, meg a félig kihúzott késig
A Bánhorváti – Parasznya SE foci találkozót a vendégek 5–0-ra nyerték meg. Ennek következtében Mátyás József, az otthoniak edzője így fakadt ki: „A szégyenletes egyéni teljesítményekkel kivégeztük magunkat.” A látogatók elnöke, Hegedűs László sem volt szívbajos: „Eldőlt, hogy az edző hátából félig kihúztuk a kést” – mondta a boon.hu-nak
Ragoztak
Szavaik megértek egy misét.
Huszonnégy órával később Mátyás József – érdeklődésünkre – még mindig indulatosan fogalmazott: „Úgy kezdtünk, hogy a 47. másodpercben gólt kaptunk, holott mi kezdtük a játékot. Sorozatban negyedszer veszítettünk, három hazai mérkőzésünkön egyetlen gólt sem szereztünk, viszont mindegyik fellépésünkön piros lapot is begyűjtöttünk, rendre létszámhátránnyal vonultunk az öltözőbe. Amikor mostani ellenfelünk átjött a félpályán, bevette a hálónkat és ez így nem mehet tovább. Nem lehet más a célunk mint az, hogy szedjük össze magunkat és ne essünk ki.”
A Miskolchoz közeli parasznyaiak elöljárója se csomagolta be szavait: „Mivel az előző fordulókban nem jöttek az általunk várt eredmények, kemény retorziókat foganatosítottunk, de arról, hogy mikre gondolok, maradjon az öltözőnk falai között. A lényeg: elégedetlenek voltunk a csapat és a tréner munkájával is, ezért kijelentettük, hogy aki nem egy irányba húzza a szekeret, az mehet, játszani ugyanis nem fog. Ennek jegyében ketten is kikerültek a keretünkből. Nem kongatjuk a vészharangot, a balhét nem vihetik el a távozók, már csak azért sem, mert a foci nem két emberes műfaj. Most következnek a ki-ki meccseink és a megítélésünk szerint jó képességű labdarúgókból álló gárdánk megmutathatja, hogy melyik az igazi arca.” KT