Futsal

2024.09.12. 17:30

Nehéz felmérni az erőviszonyokat

Két vármegyei együttes indul a férfi futsal NB II-ben.

Két vármegyei együttes indul a férfi futsal NB II-ben, a Kolorcity Kazincbarcika-Parasznya SE mellett a MEAFC-Miskolc. A miskolci egyetemisták – akik az elmúlt nyolc bajnokságból hatot a második vonalban, kettőt a harmadikban tudtak le – az előző évadban a 7. helyen zártak ugyanebben az osztályban és csoportban. Edzőjük távozott, ugyanis Cservenyák Ádám a nagypályás NB III-as putnoki gárda asszisztens edzője lett.
– Jómagam vettem át Ádám helyét, gyakorlatilag minden téren egyedül viszem az ügyeket – kezdte Czékus Sándor, a MEAFC-Miskolc csapatvezetője. 

– A felkészülésről annyit tudok mondani, hogy gyakorlatilag nem volt, mindenki a nagypályás klubjánál készült fel a szezonra. Egy csapatépítő találkozónk volt hétfőn, megbeszéltük a lehetőségeket, a terveket. A tavalyhoz és az előzőekhez hasonlóan az egyesület, valamint egyéb támogatók által az anyagi feltételek biztosítottak a szezonra. Az alapvető cél a biztos bennmaradás elérése, s ha arra lehetőség nyílik, akkor a felső házba való bejutás, de ebben a tíz csapatos bajnokságban jelenleg nehéz felmérni az erőviszonyokat. Az ellenfelek olyan szempontból ismeretlenek, hogy nem tudjuk, ki hogyan igazolt, vagy nem igazolt, illetve éppen milyen létszámmal lesznek az adott mérkőzésen.

Az egyetemvárosiak korábbi keretéből maradt Kupai Szilárd a kapuban, aki mellé Bónis Bence érkezett, ugyanis az első számú hálóőr, Giák Tamás Gyöngyösre igazolt. Balogh Dénes, Veréb Áron, Agárdy Norbert, Erős Tibor, és Dankó Nándor már tavaly is MEAFC mezt viselt, miként Eperjesi Gábor. Ugyanakkor utóbbit munkája Budapesthez köti, és a megegyezés értelmében Czékus Sándor a fővároshoz közeli összecsapásokon számol vele. Új, vagy részben új futsalos Turcsik Tamás, Dorogi Szabolcs, Csattos Csaba, Varga Bence, Sebestyén Dávid, valamint Rontó András.

A két csapat éppen egymás ellen kezdi a pontvadászatot, hétfőn, szeptember 16-án, az Egyetemi körcsarnokban rendezik a MEAFC-Miskolc – Kolorcity Kazincbarcika-PSE összecsapást, a labda 20.30-kor indul majd útjára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában