Kosárlabda

1 órája

DVTK HT: hat-hét helyett tizenegyre készülnek

A DVTK HT csütörtökön este hazai meccset játszik. A DVTK HT a spanyol Perfumerias Avenidát fogadja.

A DVTK HT csapata, Lelik Réka közreműködésével egy hete az olasz Schio együttesét 7 ponttal legyőzte

Fotó: ÉM-archívum

A női kosárlabda Euroliga A-csoport 3. fordulójában a DVTK HT csapata csütörtökön 18.00-tól a spanyol Perfumerias Avenida együttesét fogadja Miskolcon, a DVTK Arénában. A két gárdában több közös van, ebben az évadban mindketten veretlenek még hazájuk bajnokságában (a spanyolok 3, a diósgyőriek 5 meccset játszottak eddig), illetve az Euroliga sorozatot egyaránt idegenbeli vereséggel kezdték (az Avenida az olasz Schiónál kapott ki 34 ponttal, a DVTK a francia Basket Landes otthonában 1-gyel), majd a múlt héten mindkét csapat javított, a spanyolok 29-cel verték a Basket Landes együttesét, a DVTK Hun-Them pedig 7 ponttal a Beretta Famila Schio csapatát. Mindez azt is jelenti, hogy 2 forduló után a csoport mind a négy alakulata 1 győzelemmel és 1 vereséggel áll, és ez alapján egy újabb siker nagy segítség lenne a továbbjutás felé vezető úton.

A DVTK HT korábbi erőssége, Aho Nina azért dolgozik, hogy műtétje után visszanyerje a formáját
A DVTK HT korábbi erőssége, Aho Nina azért dolgozik, hogy műtétje után visszanyerje a formáját 
Fotó: Nagy Gábor

– Az Avenidának kétarcú az idei Euroliga teljesítménye, a Schio átgázolt rajtuk két hete, Olaszországban, majd nagyon jó külső dobószázalékot mutatva verték meg Basket Landest, hazai környezetben. És ez a mostani meccsünk ellenük nagyon fontos lesz. A hazai pályának óriási szerepe, előnye van, ezt szeretnénk érvényesíteni, ugyanis ez az összecsapás a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú lehet – mondta Völgyi Péter, akinek szóba hoztuk, a spanyol együttesnek nagyon mély, bő kerete van. – Így igaz. Általában egy meccs előtt hat-hét játékosból szoktunk külön készülni, az Avenidánál ez a szám, most tizenegy! Ugyanis ennyi olyan játékosuk van a keretükben, akik képesek meccseket eldönteni. Ebben az erős keretben két olyan játékost van, akikre extrán oda kell figyelnünk, az egyikük Kone, aki egy brutálisan erős center, olyan játékos, aki keményen támadja a gyűrűt, remek fizikai adottságaival. És náluk játszik Arella Guirantes, akit nem kell bemutatni a diósgyőri szurkolóknak, akiről tudjuk, hogy szinte bármilyen szituációból képes kosarat dobni. Egy ilyen jó összetételű gárda ellen megint csak jó csapatvédekezéssel nyerhetünk, az a fajta agresszivitás kell, ami a Schio ellen jellemezte az együttest. Ezúttal is szükség lesz a precizitásra, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy sikert érjünk el.

DVTK HT: Aho Nináról

A DVTK Hun-Therm legutóbbi meccsén, a szombati, idegenbeli bajnokin, a VBW CEKK Cegléd ellen, ebben az évadban először lépett pályára a magyar válogatott Aho Nina. A tavaly bajnoki címet szerzett csapat meghatározó játékosa, műtétjét követő rehabilitációja után tért vissza.
– Egy ilyen hosszú kihagyás után minden játékosnak, így Ninának is időre, rengeteg edzésre és meccsekre van szüksége ahhoz, hogy visszanyerje korábbi formáját. Szerencsére az elmúlt napokban volt lehetőségünk az edzéseken sokat gyakorolni két kosárra, Nina pedig napról napra lesz egyre jobb, és fokozatosan jut majd egyre több időhöz a pályán – mondta Völgyi Péter, majd így folytatta: – A múlt heti, Schio elleni mérkőzés után az olasz csapat játékosa, Verona többek között arról is nyilatkozott, hogy a DVTK Arénában nem könnyű ellenfélként játszani, a különleges hangulat miatt. Azon a meccsen is nagy segítséget kaptunk a lelátóról, amit ez úton is köszönünk, de most is szükségünk lesz a szurkolók támogatására. Mivel a mostani meccs jobb időpontban van, nem kezdődik későn, remélem, hogy még többen leszünk a csarnokban.

Az ellenfélről
A tavalyi spanyol bajnokság ezüstérmese, a Perfumerias Avenida hét játékosát marasztalta az előző évi keretéből, három hazai kosarast, Silvia Dominguezt, Andrea Vilarót és Laura Gilt, valamint a görög Mariella Fasoulát, a mail-i Sika Konét, az amerikai Arica Cartert és a belga Antonia Delaere-t. A három távozójuk, a török Olcay Cakir (Fenerbahce), a spanyol Leonor Rodriguez (Ardoi) és Határ Bernadett (Valencia) helyett, helyére hat (!) játékost hoztak. A Puerto Rico-i, amerikai Arella Guirantest – aki két éve a DVTK Hun-Therm játékosa volt – az olasz Schiótól igazolták át, a holland Laura Cornelius a török Mersitől érkezett, az amerikai Cierra Burdick a spanyol Valenciától, a szerb Masa Jankovic a romániai Sepsiszentgyörgytől, a brit Mikiah Herbert Harrigan a török Galatasaraytól, a fiatal spanyol Iyana Martin Carrion pedig a spanyol Segle együttesétől. 

Kosárlabda: női Euroliga

A női kosárlabda Euroliga 2. fordulójának eredményei, a csoportok állása, a 3. forduló programja 
A-csoport: DVTK Hun-Therm – Beretta Famila Schio (olasz) 70-63 (15-22, 14-10, 16-10, 25-21), Perfumerias Avenida (spanyol) – Basket Landes (francia) 81-52 (23-9, 22-24, 15-11, 21-8). A csoport állása: 1. Famila Schio 3 pont, 2. DVTK Hun-Therm 3, 3. Perfumerias Avenida 3, 4. Basket Landes 3.
Szerda, 20.00: Beretta Famila Schio – Basket Landes, csütörtök, 18.00: DVTK Hun-Therm – Perfumerias Avenida.
B-csoport: CBK Mersin (török) – Zabiny Brno (cseh) 88-74 (29-23, 24-25, 20-17, 15-19), Olympiacos (görög) – Tango Bourges Basket (francia) 53-88 (15-25, 10-20, 15-26, 13-17). A csoport állása: 1. CBK Mersin 4 pont, 2. Tango Bourges Basket 3, 3. Zabiny Brno 3, 4. Olympiacos 2.
Szerda, 17.30: Olympiacos – CBK Mersin, csütörtök, 20.00: Tango Bourges Basket – Zabiny Brno.
C-csoport: Fenerbahce Opet (török) – Casademont Zaragoza (spanyol) 84-64 (23-9, 25-23, 23-23, 13-9), KGHM BC Polkowice (lengyel) – Villeneuve d'Ascq LM (francia) 90-63 (13-15, 31-15, 18-12, 28-21). A csoport állása: 1. Fenerbahce Opet 4 pont, 2. Casademont Zaragoza 3, 3. KGHM BC Polkowice 3, 4. Villeneuve d'Ascq LM 2.
Szerda, 19.00: KGHM BC Polkowice – Fenerbahce Opet, 20.00: Villeneuve d'Ascq LM – Casademont Zaragoza. 
D-csoport: ZVVZ USK Praha (cseh) – Serco UNI Győr 82-68 (17-10, 28-24, 25-16, 12-18), Umana Reyer Venezia (olasz) – Valencia BC (spanyol) 75-67 (14-25, 22-14, 21-14, 18-14). A csoport állása: 1. Umana Reyer Venezia 4 pont, 2. Valencia BC 3, 3. ZVVZ USK Praha 3, 4. Serco UNI Győr 2. 
Szerda, 20.00: Valencia BC – Serco UNI Győr, – Serco UNI Győr, csütörtök, 19.30: Umana Reyer Venezia – ZVVZ USK Praha.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában