boon.hu video

1 órája

Hadik vezet, de Velenczei is jól áll

Komoly izgalmat tartogat a szezonzáró Zemplén Rally a verseny záró napján is.

Hadik András 12 másodperces előnnyel vezeti a szezonzárót

Fotó: Nagy Gabor Sandor

Rali. Az első versenynap után Hadik András és navigátora, Juhász István vezeti a Zemplén Rallyt. A miskolci kettős Csomósék bukása után álltak az élre, és ezt a pozíciót a nap további részében is megtartották. Velenczeiék tizenkét másodperccel követik az éllovast, ami jelen állás szerint bajnoki címet jelent számukra. A szezonzáró fél távjánál a dobogó harmadik fokán Német Gábor áll.
 

Eldobták a Skodát

A Zemplén Rally első részében tehát a negatív szenzációt az éves összetettben vezető Csomós Miklós és Nagy Attila bukása okozta. Az abszolút második helyről esett ki az egyik bajnokaspiráns, akik személyi sérülés nélkül megúszták az esetet, az R5-ös Skoda Fabia viszont nagyon összetört Fony és Óhuta között.
Innentől kezdve a legnagyobb figyelem Velenczei Ádám és Német Gábor külön csatájára irányult, hiszen ők maradtak azok a bajnoki címért harcoló versenyzők, még pontokat szerezhetnek a futam további részében. Közben azonban a korábbi négyszeres magyar bajnok Hadik András állt az élre, aki a nap végig meg is tartotta ezt a pozíciót.

- Arra számítottam, hogy a bajnoki címre esélyes trió uralni fogja a dobogót, de az első napon sikerült velük felvenni a tempót, sőt még kicsivel talán még előttük is járunk - értékelt a szerencsi szervizparkban Hadik András. - Ennek természetesen nagyon örülök, hiszen igazából mi komoly tét nélkül autózunk. Extra kockázatot nem vállaltam sehol, volt egy lassító érintésünk, amiért kaptunk 10 másodperc bünetést. A versenyből még sok van hátra, de most már nagyon szeretnénk megtartani ezt a pozíciót.
 

 

Nagy csata lesz

Az éves elsőségért küzdő két páros közötti különbség valamivel kevesebb, mint huszonkét másodperc. Érdekesség, hogy Velenczei és Német is 20 másodperc büntetést kapott lassító érintés miatt, ebből a szempontból tehát egyikük sem tudott a másik hibájából előnyt kovácsolni. A futam negyedik helyén Klausz Kristóf áll, az ötödik Trencsényi József, a hatodik pedig Trencsényi Vince.


ORB3: Rácz nyert, Bíró bajnok

A Zemplén Rallyn a szakág valamennyi osztálya érintett. Az ORB3 már be is fejezte a küzdelmet, kiderült a győztes és a bajnok kiléte is. Rácz Gábor és Gyöngyösi Marcell (Lada VFTS) első közös futamgyőzelmét aratta, megelőzve Oberling Krisztiánt és Mitnyik Jánost (Suzuki Swift GTI), valamint a harmadikként zárt Szabó Zoltán, Kuli József kettőst. A bajnoki címnek a hétvégén hatodikként célba érő Bíró Gergő, Bíró Balázs (Opel Astra Gsi) páros örülhetett, akik szoros küzdelemben, két pontos előnnyel nyerték meg az ORB3 2024-es küzdelmét.
 

A Zemplén Rally vasárnap nyolc gyorsaságival folytatódik és egyben zárul. A bajnoki cím kérdése továbbra is nyitott: akár még a szombaton kiesett Csomós Miklós is felérhet a csúcsra, de Velenczei Ádám és Német Gábor is megnyerheti a sorozatot. Egy biztos: vasárnap délután a szakág új bajnokot avat Szerencsen.
 

A Zemplén Rally állása a GY9 után

1. Hadik András, Juhász István (Ford Fiesta R5 Mk II) 45:42,6

2. Velenczei Ádám, Bán Viktor (Skoda Fabia R5) +12,0

3. Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia RS Rally2) +33,8

4. Klausz Kristóf, Papp Tamás (Skoda Fabia Rally2 Evo) +38,0

5. Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia) +1:04,0

6. Trencsényi Vince, Adorján Szabolcs (Skoda Fabia) +1:48,3


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában