DVTK: egy tizenegyesen múlt a nagyobb bravúr

1977 nyarán a DVTK megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát, így ez év őszén a Kupagyőztesek Európa Kupájában (KEK) indulhatott. A Diósgyőri VTK történetében nem ez volt az első nemzetközi kupaszereplés. A gárda 1960-ban, 1967-ben és 1970-ben is részt vett a KK, azaz a Közép-európai Kupa küzdelmeiben, ám a három jelentős európai kupa (a BEK, a KEK és az UEFA-kupa) valamelyikében először indulhatott. A sorsolás szerencsésen alakult, az első fordulóban a Besiktas volt a magyar együttes ellenfele. Az isztambuli csapat ugyan a Török Kupa döntőjében veszített a Trabzonspor ellen, ám mert a trabzoni együttes nyerte a török bajnokságot is, ezért a Besiktas indulhatott a KEK-ben.

Három kontinensen a DVTK

A magyar labdarúgás színvonala akkor messze jobb volt, mint a török futballé, ám a sportág iránti érdeklődés már akkor is jelentős volt Törökországban. A török állami televízió stábja a találkozót megelőző héten Diósgyőrben járt, és félórás anyagot készített a DVTK-ról. A riportfilmet éppen aznap vetítették, amikor a diósgyőri csapat megérkezett az első meccsre, Isztambulba.
„A szállodából az első utunk hová is vezetett volna, mint a híres Bazárba. Ott sokan felismertek bennünket, és a törökök jellegzetes mozdulatokkal mutatták: tréner, lelövünk! – elevenítette fel az emlékeket Szabó Géza. – A Besiktas stadionjában aztán olyan hangulat fogadott bennünket, amilyennel korábban nem találkoztunk. Amikor a szurkolók csapatuk nevét skandálták, olyan érzésünk volt, mintha szélvihar söpört volna végig a pályán. A játékosok mesélték, hogy még akkor sem értették egymás szavát, ha egészen közel mentek egymáshoz, ezért inkább kézjelekkel kommunikáltak. A mérkőzést kettő nullára elveszítettük, de úgy ítéltük meg, hogy van esélyünk a visszavágón.”
A meccs másnapján a repülőgép indulásáig volt idő megnézni a várost, és a Boszporusz felett ívelő hídon átbuszozott a csapat Isztambul ázsiai részébe. Két évvel később spanyol túrán vett részt a diósgyőri együttes, akkor a Gibraltári-szoroson kelt át, és a játékosok a Spanyolországhoz tartozó Ceutában Afrika földjére léptek – azaz elmondhatták, hogy a DVTK-val három kontinensen jártak…
Két héttel az isztambuli összecsapás után Diósgyőrben volt a visszavágó, és a magyar csapat Fükő és Oláh góljával már a 34. percben ledolgozta a hátrányát. Még az első félidő vége előtt Fekete is betalált (összesítésben már 3-2 volt a Diósgyőrnek), a szünet után pedig ismét Oláh és Fekete volt eredményes. A DVTK remek játékkal nyert 5-0-ra, és továbbjutott. A Besiktas szerb edzője már nem a csapattal utazott vissza, hanem kocsival ment haza Jugoszláviába. Menesztették – ilyen az edzősors…

A második forduló

A második fordulóban, a legjobb nyolc közé jutásért a Hajduk Splittel kellett megmérkőznie a Diósgyőrnek. A sorsolás után a jugoszláv válogatottakkal (Katalinic, Cop, Jerkovic, Muzinic, Peruzovic, Surjak, Zlatko és Zoran Vujovic, Zungul) teletűzdelt splitiek teljesen biztosra vették a továbbjutásukat a kiejthetetlen nevű, ismeretlen magyar csapattal szemben.
Az első meccs Diósgyőrben volt, ezen a találkozón az első félidőben jobban futballozott a Hajduk, és Drazen Muzinic góljával 1-0-ra vezetett. A szünet után azonban Tatár György egyenlített, majd Váradi Ottó is betalált, így 2-1-re a DVTK győzött. Az előny ugyan soványnak tűnt a visszavágóra, de mégiscsak előny volt.
„Splitben akkora eső esett, hogy nem tudtunk edzeni, sőt, azt sem tudtuk elképzelni, hogy miként lehet játékra alkalmassá tenni a pályát – mesélte Szabó Géza. – Aztán láttuk, hogy a játékteret óriási nejlonnal letakarták, amelyet a meccs előtt felszedtek, így a körülményekhez képest jó talajon futballozhattunk. A hazaiak nagyon komolyan készültek, a legjobbjuk, Ivan Surjak már másfél órával a mérkőzés előtt elkezdett melegíteni. Amikor nálunk jártak, még igen lekezelően nyilatkoztak rólunk, most viszont a nyurga csatár azt mondta a helyi sajtónak, hogy ez nem is olyan téesz csapat.”
A mérkőzésen a hazaiak az első negyedóra végén Zlatko Vujovic révén megszerezték a vezetést , és ezzel – idegenben szerzett góllal – ők álltak továbbjutásra. Tíz perc volt már csak hátra, amikor Tatár György egyenlített – ekkor viszont a DVTK volt a továbbjutó.

Az alsó lapjára

Szabó Gézának, így emlékszik a mérkőzésből hátralévő időszakra:
„Tatár Gyuri gólja után nagy volt az öröm, a mieink egy kupacban ölelkeztek, a hazaiak letörve vonultak a középkezdéshez. Sajnos, a román játékvezető nem állt feladata magaslatán, és a nyolcvanötödik percben erősen vitatható tizenegyest adott a hazaiak javára, akik értékesítették büntetőt. Így lett kettő egy oda, következett a hosszabbítás. Óriási volt a küzdelem. Egyik csapat sem tudott újabb gólt szerezni, jöttek a tizenegyesek. Az öt-öt tizenegyes után sem dőlt el semmi, ekkor már egyre fokozódtak az izgalmak. A splitiek jöttek, berúgták, következtünk mi. A kezdőkörben álltam, körülöttem a játékosok – százhúsz percnyi játékkal a lábukban. A tizenkilenc éves Szántó került sorra. Közben a csereként beállt Grolmusz odaszólt nekem: „Mester, majd én berúgom!” De Szántó már elindult. Mit csináljak? Ha visszahívom, helyette elküldöm Grolmuszt, és ő elhibázza?… Hagytam, hogy Szántó továbbmenjen. Gondosan letette a labdát a tizenegyespontra, megnézte a kaput, nekifutott, majd óriási erővel a keresztléc alsó lapjára rúgta a labdát, ami onnan lepattant a gólvonal környékére, majd ki a mezőnybe… A játékvezető nem látta bent. Ezután már csak arra emlékszem, hogy az öltözőben mindenki a törülközőjébe temetkezve sírt, és azon kesergett, hogy az életben még egyszer nem lesz ilyen lehetőségünk.”
A hazaiak sztárja, Ivan Surjak a mérkőzés után ezt nyilatkozta: „Jobbak voltak a diósgyőriek. Fortuna viszont ezúttal nekünk kedvezett. Biztos vagyok benne, hogy hallunk még a DVTK-ról a következő években”.