DVTK: ismerkedés az ólommellénnyel

1974 nyarán, egy éves szünet után visszatért az NB I-be DVTK labdarúgócsapata. Az újonc együttesnél fontos szempont volt, hogy jól sikerüljön a bajnoki rajt, hiszen ez meghatározza a gárda egész évi szereplését. Ehhez képest az első mérkőzésen, Diósgyőrben 1-0-ra kikapott a Pécstől a piros-fehér gárda, majd a második hazai találkozóján is gyengén kezdett, a vendég Haladás huszonöt perc elteltével 2-0-ra vezetett…

DVTK drukkerek kérdése: minek jöttél?

„Nyilván el tudják képzelni, hogy a szombathelyiek második találata után milyen volt a hangulat a nézőtéren. A szurkolók nyomdafestéket nem tűrő szavakkal adták értésemre, hogy hol a helyem. ,,Minek jöttél ide? Menj vissza Tarjánba!” – ezek voltak a legenyhébb kifejezések…” – emlékezett vissza Szabó Géza.
A csapat a szünet után remekül játszva fordított, és 6-2-re megnyerte a meccset. Az őszi szezont a 6. helyen zárta, a vidéki együttesek közül egyedül a Videoton szerzett nála több pontot.
A téli szünetben az MTK egyesült a VM Egyetértéssel, és az Egyetértés őszi mérkőzéseit törölték, kivették a tabellából. A Diósgyőr 5-4-re legyőzte az Egyetértést, ez a két pont a törlés után elveszett, és emiatt a táblázaton egy helyet hátrébb csúszott a gárda, így várta a februári folytatást.
A tavaszi szezonban visszaesett a Diósgyőri VTK. A Vasast hazai pályán még 3-1-re megverte, utána viszont kilenc mérkőzést vívott meg nyeretlenül, és a Békéscsaba elleni otthoni 0-3 után már a kiesés réme fenyegette az együttest. Három pozitívuma azért volt a viharsarkiak elleni meccsnek: Salamon Józsefet a 200. NB I-es fellépése alkalmából köszöntötték; több hónapos sérülése után visszatért a csapatba Horváth András, akinek a góljai tavasszal nagyon hiányoztak; és bemutatkozott az élvonalban Fükő Sándor, aki a másfél héttel korábban debütáló Borostyán Mihály helyett lépett csereként pályára.
A Pécs elleni, létfontosságú idegenbeli találkozóra aztán összekapta magát a gárda, Váradi Ottó góljával 1-0-ra győzött, így végül a 11. helyen zárt – a PMSC pedig búcsúzott az élvonaltól.

Védjegy lett

Ez az idény arról emlékezetes – edzőnek, játékosnak egyaránt –, hogy Szabó Géza ekkor vezette be az ólommellényes edzéseket. Ez később a szakember „védjegyévé” vált, sokszor mondogatta nevetve, hogy a súlymellény kifejezés ráragadt, „mint szamárra a fül”. A 100 éves DVTK-ról szóló DVD-n is erről a témáról faggatták őt a film készítői – íme a történet, miként jött az ötlet az ólommellények használatára.
„Főiskolás koromban a nyári egy hónapos katonai kiképzésen reggeltől estig gyakorlócsizmát viseltünk. Leszereléskor, amikor felvettük a civil cipőt, szandált, szinte repültünk, annyira könnyűnek éreztük a lábunkat. Innen jött az ötlet, hogy a focistákat is hasonlóan lehetne terhelni az edzéseken, azaz valamilyen súlyt rakni rájuk. Az SBTC-nél a bánya gazdasági udvarának szíjgyártói készítettek puha filcből öveket, ezekbe rakták be a fémrudakat. Ezt kötötték az oldalukra a játékosok, de nem bizonyult tökéletes megoldásnak – futás közben nagyon törte az oldalukat –, ezért Csehszlovákiából testre szabott súlymellényeket vásároltunk, ott a jégkorongozók használtak ilyeneket. Miután eljöttem a Stécétől, ott nem kellettek ezek az eszközök, ezért elkértem a tarjániaktól, a DVTK húsz labdáért vette meg tőlük. Nehezen szokták meg a diósgyőri fiúk a nyolc kiló plusz teher cipelését, mindig igyekeztek könnyíteni rajta. Rendszerint négyszáz métereket futottak a pálya körül a salakon. Egyik alkalommal azt vettem észre, hogy egyre könnyedébben mozognak. Odamegyek a súlylökő gödörhöz, felemelem a fedelét, és látom, hogy benne sorakoznak az ólomdarabok. Oda rejtették el a mellényből kiszerelt nehezékeket… Ezután változtattunk a felszerelésen, a fémet kicseréltük homokra. Azonban a játékosok leleményessége nem ismert határt. A futásra használt szöges cipő szögeivel kilyukasztották egymás hátán a súlymellényt, és kieresztették belőle a homokot…”