2020.11.11. 11:30
Van, aki helyesli, van, aki nem
Egyetértenek az újabb szigorításokkal? – kérdeztük olvasóinkat.
balról: Takács Gabriella és Pitti Péter Pálné
Fotó: Bujdos Tibor
Mivel kedden megszavazta a parlament a vészhelyzet 90 napos meghosszabbítását, éjféltől életbe léptek a koronavírussal kapcsolatos újabb korlátozó intézkedések is.
Oláh Ákos, az egyik legnagyobb miskolci konditerem vezetőedzője, fekvenyomóként profi versenyző is egyben. Elmondta, a tavaszi bezárást is megsínylették, hiszen a munkavállalók megtartása és a bérletek meghosszabbítása több millió forintba került a tulajdonosnak. Mivel arról szóltak a híradások, hogy a gazdaságot nem állítják le, villámcsapásként érte őket a hír, hogy ismét be kell zárniuk. Igaz látták, hogy a környező országokban is sorra bezárják az edzőtermeket, reménykedtek. Úgy véli, esetükben elég lenne a teremben tartózkodók létszámának korlátozása. Az edzők nagy része főállásban végzi a munkáját, így mindannyian abban bíznak, hogy hamar újra kinyithatnak: ettől függ a megélhetésük. Szerencsére eddig náluk egy vendég és egy edző kapta csak el a koronavírus-fertőzést, és egyikőjük sem fertőzött meg a teremben másokat.
Egy belvárosi szórakozóhely tulajdonosától megtudtuk, hogy a tavaszi karanténnak köszönhetően kénytelen volt végleg bezárni egy másik üzletét, ahol egyébként házhoz szállítással is foglalkoztak.
Biztonságban lennének
– Akkor a dolgozókat át tudtam hozni ide, így nem veszítették el az állásuk – mondta. – Nem tudom, mi lesz velünk, hiszen itt még ételt sem készítünk. Nem értek egyet a teljes bezárással, hiszen már vannak olyan teraszfűtő hőgombák, amelyek mellett a szabadban, a távolság betartásával és létszám-maximalizálással biztonságban lennének a szórakozni vágyók. Ráadásul rá is fér az emberekre, hogy egy kicsit lazítsanak ebben a stresszes helyzetben. Így azonban nem tudom, mi lesz a céggel és mi lesz a dolgozóimmal.
A körülöttünk álló dolgozók kétségbeesetten fakadtak ki, mondván: „Éhen fogunk halni, az lesz.”
Tóth Klaudia az egyik nagy drogérialánc dolgozója kifejtette, őt különösebben nem érinti a szigorítás, hiszen dolgozik. Mivel vonattal jár, úgy érzi, lehet, hogy ez nehézkesebb lesz. A maszkviseléssel kapcsolatos szigorítással, valamint a szórakozóhelyek és a nagy bevásárlóközpontok bezárásával egyetért. Úgy látja, így a fertőzésveszély is csökken, hiszen a fiatalok sem lógnak majd ezeken a helyeken feleslegesen. Egyedül azzal nem ért egyet, hogy már este nyolctól nem lehet sehova sem menni. Nem bulizni szeretne, de a munka után vannak olyan családi elfoglaltságok és más elintéznivalók, amelyekre csak ilyenkor lenne ideje.
– Szükségesnek tartom az újabb szigorításokat, hiszen tudjuk, hogy a kórházak telítettek, az orvosok és minden egészségügyi dolgozó túlterhelt, ráadásul közülük is sokan megbetegedtek – taglalta egy, a leginkább veszélyeztetett korosztályba tartozó, hölgy. – Az iskolakezdéssel sejthettük, hogy nagyobb lesz a járvány intenzitása, és várható volt, hogy a fiataloktól a család többi tagja is elkapja a fertőzést. Úgy vélem, csak ezekkel az intézkedésekkel lehet megfékezni a járványt, amelynek még nincs komoly kezelési protokollja, és védőoltás sincs egyelőre.
Piti Péter Pálné, Aranka a város egyik fodrászszalonjának tulajdonosa.
– Az első hullám karanténidőszaka anyagilag nem volt annyira fájdalmas, mint a második – kezdte. – Hiába tágas az üzlet, kötelező a maszkviselés, és ügyelünk arra, hogy egyszerre ne legyen sok vendég, az emberek egyre jobban félnek, és nem mernek jönni. Elsőként az idősek maradtak el, de most már a fiatalok sem jönnek, hiszen a családok gazdasági helyzete is romlott. Tavaly még két műszakban dolgoztunk, és este nyolcig-fél kilencig is volt vendég. Idén a vendégek ötven százaléka elmaradt, így már három-négy óra körül zárunk. Mindezek ellenére annak is örülünk, hogy nekünk nem kell bezárnunk.
(A borítóképen: Piti Péter Pálné munkában. A maszkviselés kötelező.)