2019.06.06. 06:01
Törökország álompárja a TV2 új sorozatában
Az álompár szerelme szinte a nézők szeme láttára bontakozott ki a forgatáson.
Burak Özcivit és Fahriye Evcen, a török televíziós sorozatok szupersztárjai a főszereplői a Madárka című új szériának, melyet hétköznap délutánonként közvetlenül a Tények előtt láthatnak a nézők a TV2 műsorán. A 2013-ben készült sorozat címszereplőjét Fahriye Evcen alakítja. A történet érdekessége, hogy a férfimodellből lett sorozatszínész, Burak Özcivit itt találkozott a török szépséggel először, és
az álompár szerelme szinte a nézők szeme láttára bontakozott ki a forgatáson.
Azóta is élénk figyelem övezi közös életüket Törökországban,
2017-ben kötöttek házasságot és Fahriye néhány hete adott életet első gyermeküknek.
Kisfiuk, Karan első fotóira már óriási licitálás indult a török lappiacon.
Az eredetileg Calikusu című széria óriási siker volt Törökországban, Resat Nuri Güntekin török író 1922-ben megjelent regénye alapján készült. A történet egy bájos, fiatal tanítónőről, Feridéről szól, akit Madárkának becéznek. Korán elvesztette az édesanyját, ezért a nagynénje nevelte fel a saját gyermekeivel együtt. Feride és unokabátyja, Kamran civódása gyerekkoruk óta végigkíséri kapcsolatukat. Nem tudják azonban, hogy a sors talán pont emiatt közös jövőt szánt nekik...