Komoly motivációt és önbizalmat kapott az olimpiától

A Tiszaújvárosi Triatlon Klub versenyzőjével, aki már az idei Európa-bajnokságra, valamint a WTCS nagy döntőjére készül, hazaérkezése után beszélgettünk.

Néhány nappal a verseny után, kicsit kiengedve, megnyugodva miként értékeli a történteket, a halasztást, az úszás közben történt nem várt helyzetet? Szemüveg nélkül nem sokan úsztak volna 1100 métert a Szajnában….
Kellett pár nap, és néhány beszélgetés apával, a körülöttem élőkkel, hogy a nem kevés történést feldolgozzam. Keserédes dolog volt, de nagyon értékes tapasztalatot jelentett. Büszke voltam, hogy az úszás első harmadában egy, a pozícióért vívott „vízicsata” közben elvesztett szemüveg nélkül is tovább mentem. Alig láttam valamit a folytatásban, egy bóját rosszul is kerültem meg. Versenyzőtársaim és néhány edző véleménye alapján nagyon kevesen vitték volna ezt így végig. Felálltam ebből a helyzetből, innen is sikerült legelőre kerülnöm és a legjobb helyekért versenyezhettem. Azt gondoltam, hogy az az a nap, amikor a legjobbamat hozhatom ki, ez azonban még várat magára, de tudom, hogy bennem van. Az eredmény nem feltétlenül az volt, amiért beugrottam a vízbe, de nagy az önbizalmam a jövőre nézve. Motivációban is sokat adott nekem az olimpia, hiszem, hogy helyezésben tudok ennél jobbat.

Hogy emlékszik vissza a verseny alakulására, az úszást követően?
A későbbi ezüstérmes új-zélandi Hayden Wilde-al együtt értünk partot. Ezt követően életem legkeményebb 5 kilométerét tekertem le vele, hogy felérjünk a 2. kerékpáros bolyra. Nem kis energiákat mozgósítottunk, de miután sikerült, kicsit megnyugodtunk. Majd elkezdődött az üldözés, melyből kőkeményen kivettem a részem. 30 km környékén beértük az élcsoportot, ami közel sem volt egyszerű, de bizonyítottuk, hogy nincs vert helyzet. Egy kanadai sráccal együtt enyém volt a legjobb kerékpáros idő, 45 km/órás átlagot teljesítettünk, ami mutatja, hogy sokat tudtam fejlődni a bringán. Elől kellett maradnom a második váltáshoz, ami sikerült. A nehézségek mellett annyiszor újraindítottam magam fejben, és végig szem előtt tartottam a főcélt. Erre vagyok a legbüszkébb. A futás során megpróbáltam megismételni azt, ami Cagliari-ban, a világbajnoki széria versenysorozat keretében sikerült, amikor is bronzérmes lettem. Motivált maradtam, meg voltak a konkrét terveim, viszont az első kilométereken kicsit visszabeszélt a szervezetem, a lábaim nem indultak úgy el, mint ott, Szardínián. A második 5 kilométerre jobban lettem, de ekkor jött az úszás során – pályaelhagyás miatt – kapott 15 mp-es büntetés letöltése. Ebből is próbáltam kihozni a legjobbat. Ennek tudható be, hogy az utolsó 2,5 km-t úgy futottam le, hogy semmi nem maradt bennem. A sprintemre is nagyon büszke vagyok, melyet sokat gyakoroltam az edzőtáborokban. Elhittem, hogy meg lehet fogni az előttem állókat, az utolsó méterekig küzdöttem és nem elégedtem meg a 12. hellyel, ami így az olimpiai bajnoki cím védőjének, a norvég Kristian Blummenfelt-nek jutott. Mindebben komoly szerepe volt annak, hogy sportpszichológussal is együtt dolgoztam a felkészülés során.

A célfotós befutóját követően volt ideje, ereje pár szót, vagy gesztust váltani az elit tagjaival?
Mindenki erőn felül teljesített, együtt küzdöttünk. Mindenki azon volt, hogy életben maradjon. Az utolsó sprint is nagyon sokat kivett belőlünk, én is összerogytam. Kiadtunk mindent magunkból, a teljesítmény oldaláról boldogok lehetünk. Nem egy átlagos verseny célzónája volt, az olimpia mindenkit nagyon megérintett, ezt érezhettük a tekintetekből, gesztusokból. Mindannyian megkülönböztetett módon készültünk erre a különleges versenyre. A célban megkönnyebbült arcokat láttam.

Mennyire érezte a pálya szélén a tiszaújvárosi és magyar szurkolók biztatását?
Családi oldalról sokan kint voltak Párizsban, hogy szurkoljanak nekem, de rajtuk kívül is rengetegen biztattak. Olyan emberek is kijöttek, akikkel nem vagyunk személyesen szoros kapcsolatban. Az olimpia jóval több embert megérint, mindenkinek nagy dolog ez, annak is kell lennie. Számtalanszor hallottam a pálya széléről magyar szót, ami nagyon motiváló volt. Jó volt megélni, hogy ilyen fontos volt ez a versenyszám az embereknek. Mindenkinek nagyon köszönöm, aki ott volt és buzdított, rendkívül sokat jelentett számomra! Jó, hogy sok emberrel meg tudom osztani ezt az olimpiai szerepléssel együtt járó nagy örömet, mely egyedül nekem sok lenne!

A hazai és külföldi sportszakma hogyan értékelte a teljesítményét?
Olyan visszajelzéseket kaptam, hogy tényleg nem sokan vannak, akik ilyen előzmények után ennyire derekasan helyt álltak volna. Sokan sajnálták, hogy nem tudtam olyan pozícióért harcolni, amiért kellett volna, de már feldolgoztam ezt. 110 százalékosnak értékelték a teljesítményemet. Nem csak akkor vagyunk bajnokok, ha elsők leszünk, én úgy érzem ezzel a 11. hellyel is bajnok vagyok. A teljesítmény, a harciasság felér egy győzelemmel, ez a magabiztosság nagy potenciált jelent a jövőre nézve.

A versenyzését követő, hazautazása előtti két napot mivel töltötte?
A verseny utáni órákat nagyon jó hangulatban töltöttem el a családommal, a barátokkal, ami a legjobb közeg nekem. Másnap a párommal kirándultunk egy nagyot Párizsban. Mindez együtt remek feltöltődést jelentett, de alig vártam, hogy minél hamarabb újra hazai környezetben legyek!

Mire emlékszik majd vissza legszívesebben a 2024-es nyári ötkarikás játékokról?
Ilyen impozáns helyen, mint Párizs belvárosa, nem igen lesz lehetőségünk újra versenyezni. Ezen kívül azt az óriási hangulatot, hangzavart, ami ott volt, és a több tízezer embert a pályák szélén biztos nem felejtem el soha!

Nem akármilyen médiaérdeklődés övezi mostanában a magyar triatlonosokat, így önnek is számos felkérésnek, kötelezettségnek kellett eleget tennie...
Egy-két hónappal az olimpia előtt valóban komoly médiaérdeklődést tapasztaltunk, ami még belefért. Aztán húztunk egy vonalat, és maximálisan az edzésekre koncentráltunk, hogy tökéletes legyen minden, és tartani tudjam a fókuszomat. Most kicsit nyugodtabb időszakot élek, persze biztos lesz még pár megkeresés. Szívesen megosztom a tapasztalataimat, hiszen kevés embernek adatik meg, főleg triatlonban, hogy olimpián versenyezhessen. Bízom benne, hogy ezzel motiválhatom a fiatal sportolókat.

Még idén több komoly fellépés vár önre, többek között a világbajnoki széria-versenysorozat (WTCS) nagy döntője. Jelenleg a 6. helyen áll ebben a rangsorban, de valami azt súgja nekem, hogy ezzel te nem elégszik meg…
Pár napos pihenés, balatoni üdülés után már be vannak osztva a következő hetek, hónapok. Az edzések közben rajthoz állok egy franciaországi Grand Prix-futamon, majd szeptember 21-22-én, szintén gall-földön, Vichy városában elindulok az idei Európa-bajnokságon. Ahhoz pedig, hogy a 6. helyről előrébb lépjek a WTCS-rangsorban, az október 20-án, Malagán megrendezendő Grand Final-on kell egy nagyot villantanom. Tavaly az összesítésben 10.-ként végeztem, idén a top5-be „tartok”.

Átesett a „tűzkeresztségen”, 2028-ra, Los Angeles-re már olimpiai szempontból is komoly rutinja lesz. Ugye nem kérdés, hogy hamarosan elkezdi a következő ötkarikás játékokra való ráhangolást?
Nagyon hosszú még a Los Angelesbe vezető út, de a távlati cél egyértelműen az. Édesapámmal, egyben edzőmmel, Lehmann Tiborral át kell beszélni, hogy a következőkben milyen jellegű versenyekre fókuszálunk, mit érdemes kipróbálni. A közvetlen olimpiai felkészülés, 2026-ban, a kvalifikációs sorozat elindulásával kezdődhet majd el. Addig is szeretném tovább növelni versenyrutinomat az elitben, ahol már most is dobogós helyeket érek el. Szeretném, szeretnénk elérni, hogy továbbra se zökkentsen ki semmi, és egyre gyakrabban lépjek fel a dobogóra. A világbajnoki címre pedig úgy gondolok, hogy a közeljövőben azt is elérhetjük.