2020.11.19. 08:02
Bábfilmszínház: senki ne maradjon bábszínház nélkül
November 21-től mindenhonnan elérhető Bábfilmszínházat indít a Budapest Bábszínház, ahol online láthatják a nézők a teátrum népszerű előadásait.
Forrás: Budapest Bábszínház
Fotó: EDER VERA
A színház a jelenlegi repertoárját teszi elérhetővé az online térben, figyelembe véve, hogy minden korosztály számára élményt nyújtsanak az otthonaikban.
„Ismét abba a helyzetbe kényszerültünk, hogy a nézőink jelenlétét nélkülöznünk kell a színház épületéből. Mivel a Budapest Bábszínház számára fontos, hogy a gyerekek és a családok ne maradjanak bábszínházi élmény nélkül, ezért döntöttünk úgy, hogy elindítjuk a Bábfilmszínház szolgáltatásunkat. Eleinte hétvégenként tesszük elérhetővé az online előadásainkat, a nézőközönségünk által a Facebook-oldalunkon megszavazott időpontokban” – mondta Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója.
Az első előadás a november 21-i hétvégén Weöres Sándor költői mesejátéka, a Holdbeli csónakos lesz. A következő hétvégén a legkisebbek kedvence, a Boribon és Annipanni, majd a szintén népszerű Nyúl Péter és a 80 nap alatt a Föld körül lesz látható.
Remélhetőleg a Bábfilmszínház repertoárja folyamatosan bővül.
A Budapest Bábszínház a Pilvax Films stábjával, hat kamerával rögzítette a produkciókat. A cél az volt, hogy a bábelőadást filmes élményként tudják prezentálni.
„Érdekes kísérlet számunkra is, hogy hogyan tudjuk ötvözni a bábfilm műfaját a bábszínpadi előadással. Bármilyen nehéz helyzetbe kerülünk, a társulat számára mindig fontos az alkotás. Ezért igyekszünk egy számunkra kedvezőtlen szituációban a pozitívumot megtalálni és új formákat keresni” – tette hozzá az igazgató.
A hat kamerával való rögzítés – a filmes élmény mellett – lehetővé teszi egészen közeli felvételek készítését, melyek olyan apró részleteket is megmutatnak egy bábból, melyeket a hátsó sorokból talán nem is látni.
Előtérbe helyezi a finom színészi gesztusokat, a bábszínészek aprólékos mozdulatait. A Bábfilmszínház ezzel tudja ellensúlyozni a bábszínház közösségi élményének hiányát.
A Budapest Bábszínház a stream jegyek mellett, szintén az Interticket rendszerén keresztül, elérhetővé tesz egy családi jegyet is azoknak a családoknak, akik támogatni kívánják a kultúrát, és ugyanúgy vásárolnának, mintha személyesen jönnének el hozzánk. Az előadások külföldön is elérhetők.