A magyar porcelán látványa pillanatok alatt megváltoztatta Enikő életét

Virágok között a Zsolnay váza, egy lótuszcsésze a lótuszvirágon, teáskancsó és -csésze: szinte érezzük a gőzölgő tea illatát. Vágó Enikő fotói alapján azonnal beleszeretünk a porcelánokba.

– Vizuálisan már a tied, már látod, mi az, hogy Zsolnay. Én ezért fotózom – reagál dicsérő megjegyzésünkre.

Kanyart vett az élete

Vágó Enikőt régóta ismerjük. Ma Washingtonban lakik, de hosszú évtizedekig Miskolcon élt és alkotott, tűzzománc képei ismertek voltak, sőt 13 éven át majd minden évben az amerikai Pittsburghben rendezett kiállításon is szerepeltek alkotásai, ahonnan rendszeresen elhozták a fő- vagy különdíjat. Aztán úgy tíz éve kanyart vett az élete, kiment Amerikába. Először csak dolgozni, aztán ott maradt.

– Jöttem volna már haza, amikor megismertem a férjem – meséli.

Itthon az alkotásról szólt az élete, aztán odakint évekig nem vett a kezébe még csak ecsetet sem. Most meg újra. Különös, hogy hogyan találta meg önmagát.

– Az első iskolám a porcelánfestő volt annak idején Hollóházán, Szász Endre tanítványa voltam – utal a kezdetekre. Nagy hatással volt rá a képzőművész, szemléletet adott. Elkezdte érdekelni az antik, festményeibe is gyakran belecsempészte a régit, a feledésbe merült tárgyakat, a „megáll az idő”-érzést.

– Imádtam a miskolci régiségvásárokat. Aztán amikor újra elkezdtem magam felépíteni Amerikában, gondoltam, elmegyek ott is egyre. Georgetownban volt, kicsit kisebb, mint a miskolci. Az első, amit megláttam, egy óriási Csihalek-eozinkaspó volt.

Zsolnay porcelán

A magyar porcelán látványa pillanatok alatt megváltoztatta az életét. Odament, kérdezte az árust, mennyibe kerül, a kereskedő mondott egy horribilis összeget. Enikőnek eszébe jutott, hogy ott van nála háromhavi fizetése, készült vele a bankba. Nem volt rá elég, de próbált egyezkedni, majd mikor nem ment, továbbindult. Három lépés után a kereskedő utánaszólt, hogy vigye, övé. Ezzel kezdődött minden.

A Csihalek-kaspó elindított benne valamit. Enikő, amikor korábban a tűzzománc képeit készítette Miskolcon, kutatni kezdte a magyar vonatkozású, tűzzománckészítéshez szükséges mázakat. Használta, keverte őket. Már akkor nagy hatással voltak rá a Zsolnay porcelánok, a Zsolnay család története, akik az 1900-as évek elején tették híressé porcelánkészítő gyárukat Pécsett. Akkortájt, amikor a 150 éves évfordulóját ünnepelte a gyár, írt is egy tanulmányt róluk, és jóban lett Mattyasovszky Zsolnay Tamás, az egyik leszármazott feleségével, Vécsey Estherrel.

– Emlékszem, Tamás bácsitól kértem akkor tanácsot a Zsolnay-máz, az eozin kapcsán, és ő segített. Aztán megláttam Georgetownban az említett, a Zsolnay-gyár által készített kaspót több ezer kilométerre Magyarországtól. Összeállt a kép, tudtam, hogy ezzel lesz dolgom.

Ezután egyik tárgy hozta a másikat, egyik ismerős a másikat. Enikő járta a régiségvásárokat, meglepő, de rengeteg Zsolnay porcelánt talált.

– Ez egy 150 éves múlt. A magyar vándornép, amikor nekiindul, viszi magával kedvenc értékeit, vagy később magyar dolgokat vásárol az őshazából – magyarázza. A porcelánok vándorolnak Amerikában, sőt az egész világon. Az újabb generációváltás egyfajta robbanást váltott ki a piacon. A fiatalok már másképp értékelik az antikvitást, a szülők, nagyszülők tárgyait. Akad, aki szabadulna tőlük, vagy ebből fizetné ki tanulmányait, az új kocsit, ezért is nagy a mozgás a piacon.

Enikő megjegyzi, csukott szemmel, tapintással is fel tud ismerni például egy Zsolnay vázát. Mára már ismeri a gyűjtői kört: főként 1956-ban kivándorolt magyarok, 95 százalékban férfiak, akik imádnak magyarul beszélni. A gyűjtőkörön keresztül ismerte meg Gyugyi Lászlót, aki Pittsburghben él, 40 éves gyűjteményének 730 darabja külön tárlaton látható a pécsi múzeumban.

Hozzákezdett írni

– Nagyon sokat beszélgettünk. Egyszer megjegyezte, annyi mindent tudok már a Zsolnayakról, hogy írjam meg könyvben. Hozzá is kezdtem. Amolyan populárisan, hogy ha valaki kinyitja majd a kötetet, úgy érezze, mintha a szomszéd lánnyal beszélgetne.

Enikő szerint nagyon izgalmas a család története. (Részletek keretes írásunkban – a szerk.) Zsolnay Vilmos ugyanolyan nagyszerű volt a kertészetben, mint a mázkeverésben. Gyerekeit tanulmány­utakra küldte, ahonnan új és új ötletekkel tértek vissza, ezzel is gazdagították a porcelánjaik formavilágát.

A Zsolnay tárgyaknak különböző korszakaik vannak. A gyűjtők között van, akit csak egy-egy korszak érdekel, van, aki egyes alkotók műveit gyűjti, és akad, aki historizál. Enikőt gyakran kérik fel, hogy nézze át az adott gyűjtő gyűjteményét, kíváncsiak a tanácsára, hogy hogyan fejlesszék azt tovább. Előadásokat tart, összehoz gyűjtőket a csereberére, és nagyon sok porcelánt juttat vissza Magyarországra itt élő gyűjtőknek, hogy hazakerüljenek.

Enikő kedvencei Zsolnay Júlia porcelánjai, különösen lótuszteáskészletei, amelyek érdekes rózsaszín mázzal készültek. Nincs egyébként sok darabja, inkább a különlegességek érdeklik. Szereti, ha olyan darabra bukkan, amit csak a szakirodalomban látott, de az életben sosem.

– Mielőtt hazajöttem (néhány hétig most Magyarországon van, Miskolcon beszélgettünk – a szerk.), egy japán hölggyel cseréltünk két teáscsészét. A múltkor pedig egy magyarországi nő keresett meg. A hosszúra nyúlt beszélgetés végén derült ki, hogy van neki egy rózsaszín lótuszbilije egy mosakodókészletből. Olyan, amit még egy gyűjtő sem látott, én is csak a dekortervben. Azonnal érte utaztam. Olyan, mintha tegnap készült volna.

A Zsolnay család

A pécsi Zsolnay-porcelángyár a magyar ipar történetének kiemelkedő, egykor külföldön is jó hírű szereplője. Fénykorát a századfordulón élte, amikor a Kárpát-medence teljes területére szállított építészeti kerámiát, dísztárgyait és porcelánkészleteit pedig (részben a saját fejlesztésű eozinnak köszönhetően) sorra díjazták a világkiállításokon. A néhai gyár területén a 2010-es Európa kulturális fővárosa évad részeként új városrészt alakítottak ki Zsolnay Kulturális Negyed néven. Zsolnay Vilmos (1828–1900) gyermekei is a gyárhoz kötötték életüket. Júlia (1856–1950) és Teréz (1854–1944) tervezőművészek voltak, Miklós (1857–1922) pedig kereskedő. A negyedik generáció már a kettős Zsolnay nevet viseli: a Mattyasovszkyak és a Sikorskiak.

(A borítóképen: Vágó Enikő és az egyik nagy becsben tartott Zsolnay porcelánja)

A cikk szerzője: Hajdu Mariann