„Fehérmívesek” a Szinva partján - Amire nagyon büszke lehet Miskolc és Diósgyőr

A papír feltalálói a kínaiak voltak, tőlük vették át a muzulmán országok, és rajtuk keresztül jutott el Európába, így hazánkba is. Nem feltétlenül vízi erőt használtak papírgyártásra ezekben az országokban, pedig nálunk, Európában ez volt elterjedve később. Az első európai papírmalom írásos bizonyítéka 1282-ből való, az Aragóniai Királyság területéről.

Magyarországon az első papírmalmot 1515 előtt alapították Lőcsén. A papírkészítők sokban különböztek az egyéb mesterséget űzőktől, ők művésznek tartották magukat, „fehérmíveseknek.”

Kudarcos kezdet

Az első papírgyáros 1773-ban érkezett Diósgyőrbe, Altmann Ernő csehországi papírkészítő mester. Nem ez volt az első kalandja vármegyénkben, ugyanis 1743-ban már a Hejő partján létesített egy papírmalmot, mely gazdaságtalan volta miatt tönkrement.

Kinézett magának egy szép helyet a Szinva gyors folyású diósgyőri részén, ahol már évtizedek óta kallómalom működött, és Joseph Forchel tervei alapján egy papírmalmot álmodott kedvenc patakunkra. A beruházás összege azonban nem nyerte el az uradalom tetszését – 11 877 forint és 30 krajcár –, ezért a tervet elvetették, Altmann urat pedig visszarendelték Csehországba.

Martinyi Sámuel volt a következő elszánt vállalkozó, aki 1782-ben a diósgyőri uradalom területén papírmalmot alapított. Ekkor még Magyarországon az iparosodás gyerekcipőben járt, Fazola Henrik, az első iparmágnásunk bő tíz évvel azelőtt alapította a diósgyőri-hámori vasgyárat.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak közvetett bizonyítékaink vannak az 1782-es alapításra. Egy céges levélpapír, melyet Kolba Mihály tulajdonos készített – egy eredeti példány alapján – az 1896-os millenniumi ünnepségekre. Az első hivatalos dokumentum 1802-ből való, de 1800 novemberéből is találunk egy kérvényt, amely arra utal, hogy bizony papírmalom működött a Szinva partján.

De vissza 1782-be! Egyes feltételezések szerint az Altmann-terv újragondolása volt az új papírmalom, azonban ez a malom jóval kisebb volt az előd által megálmodott épülettől. Martinyi Sámuel – aki sikeres rochfalvi papírmalmát hagyta ott, nem tudni, miért – 1836-ig, haláláig igazgatta az általa alapított malmot. Ekkor felesége, Farkas Mária felajánlotta a kincstárnak, de mivel több évig nem kapott választ, árverésre bocsátotta.

Az árverezés révén 1842-ben Fiedler Károly kassai kereskedő tulajdonába került a gyár. Ő és befektetőtársai 12 éves szerződést kötöttek az uradalommal. Az új neve „Császári és Királyi Papírosgyár” lett.

Állami megrendeléseket hozott az ezüstérem

Az 1842-ben megrendezett Első Országos Papíripari Kiállításon még nem tudott részt venni a termékeivel az üzem. 1846-ban, a második ipari kiállításon viszont komoly sikert ért el – ezüstéremmel tért haza –, amellyel megalapozta hazai tekintélyét. Ezek után már az állami megrendelések is megérkeztek. Az akkor kapott díszes oklevélen ott volt Kossuth és Batthyány aláírása is. Csak azért, hogy érzékeljük a siker jelentőségét: 516 kiállító közül aranyérmet nyert a fiumei, kis aranyérmet a hermaneci, míg ezüstöt a diósgyőri mellett a körmöci és a nagyszlabosi papírgyár.

Nagyszerű minőségével a gyár folyamatosan a riválisai fölé kerekedett. Fiedler jó üzleti kapcsolatai réven kiváló alapanyagokhoz jutottak, ez meghatározta a minőségi gyártást. Kassán, Iglón, később pedig Pesten és Erdélyben is voltak lerakataik.

Ekkortájt 24-féle papírt gyártottak, az irodai papíron át a csomagolópapíron keresztül a könyvkötő lemezig. Haladtak ugyan a korral, de a szakembereik képességére alapoztak. Ezen elvek miatt maradtak a hazai élvonalban a század második felében is.

1846-ban került a gyárhoz Greutter Antal Ausztriából. A kiváló szakembert sok pénzért szerződtették, és nagy önállóságot kapott a cégen belül is. Később a tulajdonosi körbe is bekerült.

Fiedler nagy spekuláns volt, próbált nyerészkedni a forradalom (1848) alatt is, igazi üzletemberként folyamatosan „több vasat tartott a tűzben”. Azonban lassan elfogyott Fiedlerék pénze, hiába jöttek a sikerek. 1879-ben Kolba Mihály „iglói papíripari szakember” lett a tulajdonos, aki 16 ezer forintért jutott hozzá az intézményhez. Egészen az 1925-ös részvénytársasággá alakulásig a Kolba család tulajdonában volt a papírgyár.

Az üzemet ekkor már tekintélyes méretű munkáskolónia vette körül. Zsúfolt, egymás mellé épült házakban éltek a dolgozók. A gyár területén csak a tulajdonosnak és az igazgatónak volt háza. Az 1850-es évektől jelentek meg a nők mint munkaerők. Az első ismert női munkás özvegy Fábián Rozália volt.

Érdekesség, hogy a hazai papírgyárak közül csak a diósgyőriben volt megengedett a munkaközi szünet. Egy-egy óra reggel és délben. A napi munkaidő 13 és fél óra volt, az átlagkereset 12-15-20 korona. A nők 10 korona alatt kerestek. Éjszakai műszak csak tavasszal és nyáron volt, de mielőtt meghatódnánk a tulajdonosok emberségén, csak azért, mert a Szinva vízállása akkor tette lehetővé.

Kolba sokat ölt fejlesztésbe, nőtt a termelés, ettől az időtől kezdődően beszélhetünk igazi ipari termelésről. Sokáig a hagyományos módszerrel dolgoztak a gyárban – merítőszitás módszerrel –, az első hengerszitás gépet csak 1890-ben szerezték be.

Az 1895-ös országos kiállításon aranyérmet szerzett a cég, és megkapta a Budapesti Diplomát. Az 1896-os millenniumi ünnepségen Millenniumi Nagy Aranyérmet nyert a Diósgyőri Papírgyár. Az 1900-as párizsi világkiállításon pedig elnyerte a kiállítás nagy aranyérmét.

Az 1900-as évek elején komoly fejlesztéseket hajtottak végre a gyárban. Új gyártelep, műszaki fejlesztés, környező telkek felvásárlása. Ezekkel az eredményekkel nemcsak a hazai, hanem az európai élmezőnyben találták magukat.

Az első világháború után viszont csődközeli állapotba kerültek, csak a Magyar Nemzeti Banktól felvett kölcsön és a részvénytársasággá alakulás mentette meg a gyárat – 1925-ben – a teljes összeomlástól. Kolbáék adóssága 1 millió 155 ezer pengő volt! A Kolba család ezen generációja csődbe vitte a gyárat. A bank megmentette a céget, és jelentős fejlesztéseket is véghezvitt. A gyárat továbbra is Kolbáék igazgatták, de már nem mint tulajdonosok.

Túl a nagy gazdasági világválságon

A cég sikerrel vészelte át a nagy gazdasági világválságot is. Sőt! 1931-ben külföldön – Ausztriában, a Wochenblatt című újságon keresztül – toborzott munkaerőt!

A második világháború idején egy különleges műbőrféleséget kísérleteztek ki, melyből bakancsokat akartak gyártani. Nem aratott nagy sikert a kezdeményezés. A háború alatt 206 munkás dolgozott, akik a hadkötelezettség alól is felmentést kaptak.

A németek el akarták szállítani a gépeket ’44-ben, de a dolgozók szétszedték és elrejtették előlük. A gyár páncélszekrényét azonban feltörték, a dokumentumokat elégették, ekkor tűnt el a párizsi nagy aranyérem is.

A háború után – 1948-ban – államosítás következett. Az első igazgatója Konczwald Imre lett. Az ötvenes években jelentős korszerűsítésen ment keresztül a gyár, ennek köszönhetően termelése is jelentősen megnőtt. Harmadik alapításnak is emlegették a gyár történetét jól ismerők.

1993-ban nagy múltú üzem a Pénzjegynyomda tulajdonába került. A cégnél később, 1995 és 1997 között nagyszabású gépi beruházás történt. 1999-ben került sor az ISO 9001-es tanúsítvány megszerzésére. 2002-ben szállítottak először külföldre bankjegypapírt, és ekkor lettek minősített NATO-beszállítók is. Megszerezték az ISO 9001 minőségi, az ISO 14001 környezetvédelmi tanúsítványt.

A Diósgyőri Papírgyár saját múzeummal is rendelkezik, ahol a papírgyártás kezdetétől napjainkig követhetjük történetét, illetve a gyár történetét is. 
Büszke lehet Miskolc és Diósgyőr a több századon átívelő papírgyára történelmére. A minőségre alapuló gyártás segített átvészelni az elmúlt századokat, és reméljük, még több száz évig működhet zavartalanul a hazai papírgyártás egyik fellegvára.

(Folytatjuk)