Hőség

2023.07.09. 10:00

Fokozott figyelmet szenteljünk az állatok védelmének

Vadászgörényünknek tehetünk be pancsolóvizet, amiben lubickolva megfelelően tudják hűteni magukat.

Pap Gyula

Jól jöhet nekik egy pancsoló

Fotó: Mészáros János

Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos felhívja a lakosság figyelmét a vadon élő állatok védelmére a nyári hőségben is. A nyár beköszöntével a társállataink mellett a kánikulában a vadon élő állatokra is szükséges gondolnunk, hiszen ők is könnyen bajba kerülhetnek. Legyünk körültekintőek és mielőtt cselekednénk, kérjük szakember segítségét, hiszen egy-egy segítő szándék is lehet ártalmas az állatra nézve – kéri a kormánybiztos.

Folyadékpótlás

Dr. Tóth Szabina, a Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány vezetője azt tanácsolja, hogy a nyári melegben, amikor kevés csapadék esik, érdemes itató tálakat kihelyezni a kertben, a teraszon vagy akár az erkélyen. Ilyenkor arra figyeljünk nagyon, hogy naponta friss víz álljon a madarak és egyéb kisállatok rendelkezésére, és ne a tűző napra helyezzük a tálakat, hogy ne tudjon nagyon felmelegedni. Az itató tálak használata mellett a rendszeres öntözés, locsolás is sokat tud segíteni, a kertben élő madarak szívesen fürdenek, isznak az öntöző rendszerből is. Élelem kihelyezésére is van lehetőség, ez a nyári hőségtől független. Kerti madaraink nyári etetése nem javasolt a fióka nevelési időszakban, télen viszont tudunk kedveskedni nekik. 

Amennyiben sünik is látogatják kertünket, süngarázs kialakítását követően védetten tudunk etetni benne, például lisztkukaccal kedvezhetünk nekik. Ne feledkezzünk meg a rovarokról sem: rovarhotel kialakításával növelhetjük a kertünkben előforduló rovarok faji változatosságát és egyedszámát egyaránt, amely a beporzás mellett a táplálékláncban is fontos szerepet játszik.

Ne etessük őket!

Fontos tudni, hogy a vízimadarak etetése szigorúan tilos, a kenyerek, kiflik és egyéb pékáruk nagyon könnyen emésztési problémákat és fejlődési rendellenességeket okozhatnak, emellett a nyári hőségben könnyen lehet botulizmus is a sekély vízben, vagy a nedves parti részen erjedő horgászcsalik és egyéb maradékok miatt.

Az egzotikus állatok esetében különösen a melegre és a hőségre érzékeny fajokra kell fokozottan figyelni. Közülük kiemelendők a vadászgörények és a nyulak, akik rendkívül könnyen kapnak hőgutát a hőtorlódás miatt. Amennyiben klimatizált helyiségben tartjuk kedvencünket, figyeljünk arra, hogy a klíma, illetve a ventilátor ne közvetlenül rájuk legyen irányítva, mert érzékenyek a huzatra és a megfázásra.

Így is hűthetjük

Klimatizált szoba hiányában hűtőben tartott és onnan kivett csempét vagy járólapot helyezhetünk be a ketrecbe, amire rá tud hasalni a nyuszink. Jégakkut is használhatunk, aminél viszont nagyon kell figyelni arra, hogy valami anyagba betekerjük, nehogy fagyási sérüléseket okozzunk vele kedvencünknek. 

Vadászgörényünknek tehetünk be pancsolóvizet, amiben lubickolva megfelelően tudják hűteni magukat. Amennyiben elkerülhető, szállítás klíma nélküli gépjárműben ne történjen nyári hőség idején. A kertes házban élők is sokat tehetnek a vadon élő állatokért: a kertünk vendégei nyáron énekes madarak, gerlék, galambok, sünik, denevérek, gyíkok, békák, rovarok egyaránt lehetnek, akikre legyünk fokozott figyelemmel, az itatás mellett az árnyékos, hűvösebb részek kialakítása is fontos számukra. Vadállatok az állatorvosi rendelőkbe csak a hőség miatt nem szoktak érkezni, a bekerülések hátterében általában sérülések, balesetek, illetve elárvulás áll általában – ilyenkor lehet szükséges az emberi beavatkozás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában