2024.06.06. 07:30
Kifosztotta és sorsára hagyta a haldoklót Miskolcon
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.
Leartóztatásról döntött a bíróság
Fotó: Shutterstock
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2024. június 2. napján 22 óra 10 perckor a Szinvapark előtti buszmegállónál a földön eszméletlen állapotban fekvő – ez idáig azonosítatlanul maradt – férfi ruházatából magához vette a sértett oldaltáskáját, a benne lévő távcsővel, e-cigarettával, pénztárcával és 4 000 forint készpénzzel.
A mentők már nem tudtak segíteni
Ezt követően – bár észlelte, hogy a férfi eszméletlen állapota ellenére lélegzik és hörgő hangokat hallat – a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről. A később kiérkező mentők megállapították, hogy a férfi elhalálozott.
A gyanúsított fenti cselekményei – bizonyítottság esetén – alkalmasak kifosztás bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának vétsége megállapítására.
Bűncselekményekből tartja fenn magát
A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény súlyára, a halmazati büntetésként kiszabható szabadságvesztés mértékére tekintettel alaposan feltehető, hogy a csavargó, hajléktalan életmódot folytató gyanúsított jelenléte a hatóságok előtt szabadlábon hagyása esetén nem lenne biztosított. Előéletére és életmódjára figyelemmel feltehető, hogy vagyon elleni bűncselekmények elkövetése révén szerzi meg a mindennapi megélhetéséhez szükséges javakat.
A bíróság mindezek figyelembevételével egy hónapra elrendelte a letartóztatását. A végzés nem végleges.