2013.03.29. 11:34
Ők írták a legjobb locsolóverseket
Miskolc - A locsolkodáshoz szívhez szóló vers is dukál. Mi díjaztuk a legjobbak szerzőit.
Miskolc - A locsolkodáshoz szívhez szóló vers is dukál. Mi díjaztuk a legjobbak szerzőit.Locsolóversíró pályázatunk nyertesit köszöntöttük szerkesztőségünkben: Vinter Gábor bánhorváti, Ács Gábor sajóörösi és Varsás Frigyes miskolci olvasónkat. Mindhárom nyertesünk egy-egy húsvéti receptkönyvet és egy-egy exkluzív kiszerelésű kölnivizet vehetett át munkatársunktól, az első helyezett Vinter Gábor emellé még egy üveg pezsgőt is kapott.
Gábor, aki a Fáy András Görög Katolikus Szakközépiskola diákja, tavaly fedezte föl magában a tehetséget. Két kollégista lánynak írt verset, mivel ő is kollégista, és olyan jól sikerültek a művek, hogy a többi lány is szeretett volna egy-egy költeményt. Gábornak mára már több mint 50 verse van, témájuk változatos: írt a magányról, a szerelemről, az otthonról. A locsolóvers pályázatot nem is ő vette észre az újságban, hanem az egyik osztálytársának az édesanyja. Ő szólt Gábornak, hogy induljon a versenyen. És mint kiderül, érdemes volt, hiszen ő kapta a legtöbb szavazatot.
Ács Gábor, a második helyezett szintén középiskolás fiatalember, a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakképző tanulója. Ő több mint fél éve ír verseket, szintén sokféle témáról.
A béna bohóc
Sikerekkel is büszkélkedhet: nemrég megnyert egy másik verspályázatot, ahol szintén az olvasók szavazatai döntöttek. Ide tréfás költeményekkel lehetett pályázni, ő a béna bohócról szóló verssel aratott sikert. Ismerősei szívesen olvassák költeményeit, amihez gratulálnak neki.
Harmadik helyezettünk a miskolci Varsás Frigyes. Ő azt mesélte, hogy amikor nyugdíjba ment, akkor kapott rá a versírásra. Az Avasi Gimnázium matematikatanára volt, és amikor „megnyugodott az élete”, a versek felé fordult. Írt visszaemlékezéseket, írt az új szerelemről, az új feleségről.
Költeményeit saját blogjára tölti fel, de jó pár megjelent már a poet.hu-n is. Frigyes a locsolkodásra nemcsak kölnivizet visz, hanem minden hölgyismerősének költött egy-egy, csak neki szóló verset. A hölgyek valószínűleg ennek örülnek majd a legjobban.
ÉM-HE
Megvan a három legjobb locsolóvers-faragó