A tűzoltóegylet parancsnoka, aki nevét adta a kertvárosnak

Több helytörténeti előadást tartottam már a Martin-kertvárosban. Ezekből az előadásokból született a mai írásom, melyet sok szeretettel ajánlok az Észak-Magyarország és a Borsod Online olvasóinak is.

A kezdetek 

Még a 19. századvégi térképek is lakatlanként mutatják a területet, olyan dűlő- vagy szántónevekkel, melyeket a településrész ma is őriz.

Pesty Frigyes ország hely- és dűlőnevei összeírásában így ír a Fövényszer elnevezésről: 

A föveny vagy fövény, valamilyen sóderszerű homokos anyagra utal egyébiránt. Találkoztam még egy érdekes dűlőnévvel a Martinkertváros területén, ma már valószínűleg senki nem használja ezt az elnevezést: Keskenyfarkú. A Kis- és Nagy-fövényszer előtt, a mai Kubik oldalán volt található. Pesty így ír róla:

Most gondolatban menjünk át a telep másik oldalára. Amikor 1900-ban, a rendező pályaudvaron bővítették a fűtőházat, akkor találtak egy több mint 3 méter hosszú mamutagyart, melyet ma is láthatunk a Herman Ottó Múzeumban.

Ahogy városunk egyre bővült, egyre több lakosa lett, így lett igény a szabad földterületekre is, lakhely gyanánt. Egyre több birtokot parcelláztak fel és adtak el házhelyként a város peremvidékein, így a későbbi telepen is. Martintelep első említése 1908-ból való. (A Martinkertvárost a kezdetektől, egészen 2002-ig Martintelepnek hívták.) Martin Károly, a miskolci tűzoltóegylet parancsnoka volt a névadó, ugyanis az ő és testvére (Zsigmond) tulajdona volt a mai kertváros területe. Károly egyébként 1877-ben hunyt el, városunk is meggyászolta. Zsigmondról szinte semmilyen információ nem áll rendelkezésünkre.

A Martin család 

A Martin család horvát származású volt, Fiume környékéről származott. Kereskedők voltak, déligyümölccsel és fűszerekkel kereskedtek saját üzleteikben és - mint a példa is mutatja - földeket vásároltak. A kertváros névadóinak az apja, Martin János volt az, aki a „dinasztiát” alapította. 42 évesen nősült, egy 15 éves lányt vett feleségül. Hét gyermekük született, de a felnőttkort csak hárman élték meg közülük: Károly, Zsigmond és Mária. Sok ingatlannal rendelkeztek a városban. 1813-ban Martin János, az avasi pincéjüket saját kezével építette. Unokájuk így írt róluk a 20. század harmincas éveiben: „Az üzleti tisztesség és derekasság mintái voltak.” Az 1830-as években János úr és családja beleunt az üzleti életbe és birtokaikra vonultak vissza. János és testvére, a még nem említett József, európai műveltségű emberek voltak. A pénzüket bankban tartották Horvátországban, mindezt azért, mert Magyarországon ekkor még nem voltak takarékpénztárak. Tehát nem kereskedtek már, hanem a bankban fialtatták az addig felhalmozott tőkét. Azonban egy-egy jó üzlettől természetesen nem zárkóztak el. József 1835-ben hunyt el, de ránk maradt az akkor írt végrendelete. Annak szövege nagyon becsületes, korrekt emberről árulkodik, aki sajnálatát fejezi ki azért, mert sok kapzsi, önző kereskedő van már a szakmában. Végrendeletében szülőföldjéről sem feledkezik meg, illetve Miskolc városára is hagy egy jelentős összeget. A Martin testvérek a 19. század elején-közepén városunk meghatározó kereskedői voltak. Nézzünk egy kis beszámolót róluk:

(Kárpáti Béla: Első lépések a történelembe)

A Martintelep első évtizedei

Ellentétben a város más részeivel, a Martintelep soha nem volt önálló település. Károly és Zsigmond a város szemetét hordatta a jórészt nádassal borított területre. Azonban már nem ők voltak azok, akik felparcellázták, majd házhelyeknek eladták az így kialakult telkeket, hanem valószínűleg a leszármazottjaik.

Tőlük három család vásárolt először telkeket: a Vőneki, a Gelb és a Cservenyák, így már négyen osztoztak a területen. Később tovább „osztódott” a telep, az első tulajdonosok között volt Tóth Miklós, Grendóf János, Visegrádi Gyula, Győri Károly, Tóth János, Rezete Sámuel, Lubkovics Sándor, Lux Sándor és Kiss János. Ezek a tulajdonosok jórészt vasutasok voltak.Az első lakások a Csokonai, az Alkotmány, a Balassa, a Kisfaludy utca elején és a Gyöngyösi utcán voltak, de a tizes évekre mindössze húsz ház készült el. A martintelepi nyugdíjas klubnak tartott előadáson találkoztam egy hölggyel, aki Lux Sándor leszármazottja volt. 

A húszas években a telep a Bornemissza utca bal oldaláig, a Temes jobb oldaláig, illetve a Mező utcáig volt beépítve, a többi részen bulgárkertészet, szántóföld és legelő osztozott. Az Alkotmány és a Lajta utca viszont végig beépített volt, s az akkori utolsó ház, most is legutolsó az utcában. Ebben az időszakban a trianoni diktátum miatt kitelepített felvidéki családok is kaptak lakást a telepen. A Kisfaludy és a Gyöngyösi utca találkozásánál pedig egy fekete kereszten egy Trianon felirat őrizte népünk tragédiáját. Azt tudnunk kell, hogy nem tartozott a Martintelep egésze Miskolchoz. A Franklin utcán húzódott Hejőcsaba és Miskolc határa, a Szirma felé eső terület már volt városunk része.

A húszas évek végéig egy téglagyár is üzemelt a mai kertváros területén, melynek rossz minőségű tégláiból épültek a Balassa, Gvadányi, Rába és a Dráva utca egyes házai. A szirmai Klein Gazdaság lóvontatású csilléjén hordták a cukkorrépa termést az Alkotmány utcai síneken a vasúti kerítésig, ahol vagonokba rakták. Ez a lóvasút egészen 1935-ig működött a telepen. A harmincas évekre már 200 telkes házat jegyez Miskolc lakói névjegyzéke. 1935-ben immár Miskolchoz tartozó városrészként 6 ezer lakossal rendelkezett a vasutastelep. Ekkor fúrták a vasút költségén az artézi kutat is, mert a terület vize meszes volt. A közvilágítást is ekkor vezették be a telepre, amely nem jelentette egyúttal a házakba történő villany bevezetését is.

A miskolci vasutastelep 

1935-ben lett Miskolc része teljes egészében a Martintelep. A Nagy-Miskolc projekt első építőeleme lett az új városrész, bár Mindszent visszacsatolása (1880-ban), vagy Tapolca egy részének megvásárlása (1910-ben) már előrevetítette Miskolc szándékait. 

Az első terv a Martin-tagbirtok csatlakozására 1919-ben született, vagyis ekkor írták le először ezen szándékukat a miskolciak, ekkor lett hírértéke. Érdekesség azonban az is, hogy több forrásban írják azt, Szentpáli idejében is került egy része a Martin-tagbirtoknak Miskolchoz. Ez lenne vajon a Csokonai és a Franklin utca közötti rész? Nem találtam erre választ az eddigi kutatásaim során. 

A levéltárban azonban volt szerencsém olvasni Hejőcsaba és Miskolc levelezését a harmincas évekbeli üzlet kapcsán. (Köszönet Kis Józsefnek, a levéltár igazgatójának.)

Először 68 000 pengőről szólt az alku, majd a végleges összeg 90 000 pengő lett, melyből 30 000 a megye, 60 000 Hejőcsaba „jussa” volt. Ezt 10 éven keresztül kellett törlesztenie városunknak, illetve voltak járulékos költségek is, például Hejőcsaba bankhitele, melyet szintén átvállalt tőlük Miskolc. Hejőcsaba és Miskolc határa a mai Franklin utca környékén húzódott. Állítólag volt olyan ház is, ahol a konyhaépület Hejőcsabához, a lakóépület Miskolchoz tartozott. Egy ennél is édekesebb történetre bukkantam a levéltárban. Meglepve tapasztaltam, hogy a legtöbb helyen Martin- és Máhr-telepként emlegetik a területet. Nem találtam arra vonatkozó információt, hogy a Máhr-telep melyik része a Martin-tagbirtoknak, vagy, ha nem része, akkor merre volt található.

Máhr Károly megbecsült miskolci kereskedő volt, akinek nagyon szép házát ma is megcsodálhatjuk a főutcán. Lehet, hogy itt is volt birtoka a családnak? Az is érdekesség, hogy eddigi tudomásom szerint a martintelepiek egybehangzó óhaja volt a Miskolchoz való csatlakozás, de találtam utalást egy Fodor nevezetű helyi képviselőre, aki állandóan ellenezte az Hejőcsabától való elszakadást.

(folytatjuk)